A csatár a tizenhatos vonalánál lekezelte a labdát, aztán ördöngös cselekkel átviharzott a pályán és hatalmas gólt ragasztott a kapu bal felső sarkába. Apró szépséghiba, hogy a saját kapujába lőtt, ami kicsit levon a teljesítménye értékéből. Úgy hívjuk ezt, hogy öngól.
Píter Mádjár átgyalogolt – autóval – az országon, hogy Nagyváradon bevágja azt az öngólt. Szerinte román földön. Aztán csodálkozva nézett körül: hol maradnak az őt ünneplő százezrek? Pedig a stábja megígérte, hogy ott csápolnak majd a lelkes székelyek és a vállukra emelve éltetik a jövő emberét. Hát nem bosszantó?
Aztán elfogta a sárga irigység, mert Orbán Viktort Tusványoson nem csak ezrek hallgatták végig, de meg is tapsolták. Hosszan. Ám majd Píter megmutatja, hogy a Tisza román földön is árad! Olyan hatalmas rendezvényt tart, ami elhomályosítja még a tündöklő Napot is!
Hát valóban, csak nem a Nap, hanem Píter Mádjár tekintete homályosult el, amikor az erdélyi Közösségi Párbeszéd Táborban legjobb esetben is csak monológok hangozhattak el, a mintegy húsz résztvevőből tizennyolc és fél az előadókat jelentette. Erdélyben kiszáradt a Tisza. Kérdés, hogy végül kivel folytathattak párbeszédet a szakértőik? Gondolom, egymással és nagy örömükre mindenben száz százalékig egyetértettek.
Vélhetőleg abban is, amit néhány nappal korábban a Magyar Hang nevű valami lapigazgatója, Lukács Csaba nyilatkozott, megfejtve, miért nem rajonganak a székelyek imádott vezéréért. Hát azért – mondta ez az alak –, mert „a bátor és gerinces székely már nem létezik.”
Aha. Hacsak úgy nem…
Ez a Lukács nevű figura állítólag újságíró lenne. Elvégre lapigazgató, vagy mi a nyű. Ha pedig az, egyszer végre illene neki köszönő viszonyba kerülni a valósággal.
Persze, mit várjon az ember egy olyan társaságtól, amelynek vezetője csak nevében Mádjár? És mit egy olyan lapigazgatótól, aki csak nevében magyar hangon szólal meg? Tényleg nem képes felfogni, igazgató pubi, hogy miért nem szeretik a gazdiját Székelyföldön? Kérdés, valóban azt hiszi, hogy bátor és gerinces székely már nem létezik, vagy csak a szeretett pártjában kötelező gyűlöletszabályt követi?
Kijelentését magamra nézve is sértőnek tekintem, lévén anyai ágról székely vér csörgedezik az ereimben. Apairól meg sváb, ami sokak szerint nem éppen szerencsés „turmix”. Ám a rokonaim jó része a szülőföldjén, Erdélyben él és egyetlen gyáva, gerinctelen sincs köztük. A székely ember sosem volt az, már csak azért sem, mert a kisebbségi létben is megmaradt magyarnak, ami a Ceaucescu-rezsim idején, de a mai román nacionalisták ellenséges környezetében sem a gyávaság jele.
A székely ember hűséges, kitartó, erős akaratú és nagyon gerinces. Köpönyeget soha nem forgat, ha valaki vagy valami mellett elkötelezi magát, annál is marad.
Vajon Píter Mádjár is elmondhatja magáról ugyanezt? Hűséges maradt a családjához, a feleségéhez, a gyerekeihez? Hűséges maradt ahhoz a pártcsaládhoz, amelyik jól fizető állásokkal halmozta el? Hűséges maradt a hazájához, amikor Brüsszelben ellenünk szavaz? Nem fordított köpönyeget, miután éveken át ott csápolt a bálványosi táborban, az első sorban ülve tapsolta vörösre a tenyerét, amikor Orbán Viktor megszólalt, majd most ott gyalázza, ahol csak tudja?
Ez a Lukács pedig rosszul olvasta a székelyek jellemzéséről szóló brosúrákat. Az erdélyi magyar nem bátor lett volna, hanem botor, ha egy ilyen alak mögé sorakozik fel.
Apropó, elfeledkeztem a székely ember tulajdonságainak felsorolásánál két fontos jellemvonásról: a székely nem felejt és haragtartó. Ezért kénytelen vagyok Lukácsnak azt tanácsolni, az elkövetkező rövid 500 éven belül ne nagyon próbáljon Erdélybe utazni. Kijelentése után állíthatom, hogy az ottani levegő számára nem túl egészséges.
Píter Mádjárra senki sem kíváncsi, de Lukácsra még annál is kevesebben.
Ifj. Tóth György
Borítókép: Magyar Péter előadást tart a Tisza-táborban
Forrás: Facebook
