„Erzsébetvárosban a lakosok a legrosszabbak” – Újabb tiszás képviselő mutatta ki a foga fehérjét

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Barna Judit

A Fidesz képviselői botrányosnak tartják Barna Judit véleményét az erzsébetvárosi lakosokról, ennek pedig a Fővárosi Közgyűlésben is hangot adtak. Egy korábbi kommentjében a tiszás képviselő úgy fogalmazott: „Erzsébetvárosban a lakosok a legrosszabbak.”

Radics Béla (Fidesz) szerint Barna Judit az erzsébetvárosi lakosok érdekei helyett az éjszakai élet nagy lobbistájaként tevékenykedik.

A politikus úgy látja, hogy a Tisza Párt képviselője a Belső-Erzsébetvárosban működő Gozsdu udvar érdekeit szolgálja, szemben a kerületben élőkkel.

„Nem tudja hitelesen képviselni a budapestieket az, aki szerint a legnagyobb probléma az maga a lakosság!” – jelentette ki Radics Béla, utalva egy Barna Juditnak tulajdonított nyilvánosságra került kommentre, amely szerinte jól tükrözi, mit gondol a tiszás képviselő a város polgárairól.

Mint mondta, a napnál világosabb, hogy a Tisza Párt képviselői „Magyarországon Brüsszelt, Erzsébetvárosban pedig a Gozsdu lobbit” szolgálják.

A Fővárosi Közgyűlésben Gulyás Gergely Kristóf nyomtatott formában szembesítette Barna Juditot azzal, hogy miként írt az erzsébetvárosi lakosokról.

Radics Béla sem érkezett üres kézzel a közgyűlésre. A politikus szerint valóban fontos az átláthatóság, éppen ezért kell tisztázni, hogy ki az, aki nem a magyar embereket képviseli Brüsszelben. Mint mondta, van egy üres szék, a tulajdonosa pedig valószínűleg otthonról nézi a közvetítést. Kollár Kingát „esküszegő hazaárulónak”  és „Brüsszel alázatás szolgájának” nevezte, aki szerinte Magyar Péterrel együtt „gyurcsányi magasságokba” emelkedett.

A kormánypárti politikus megjegyezte, hogy a Tisza Párt képviselőjének teljesítményét mindenképp értékelni kell. Bejelentette, hogy egy trófeát hozott Kollár Kingának ajándékba, amit Brüsszel alázatos szolgájaként érdemelt ki.

A fideszes képviselő körbevitte a tárgyat a Fővárosi Közgyűlés tagjai között, megmutatta a sajtónak, majd letette a tiszás képviselő asztalára. A trófea nem sokáig maradt Kollár Kinga helyén, ugyanis Porcher Áron (Tisza Párt) a terem másik részébe vitte a trófeát.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Tisza Párt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004