Esélyt kínáltak borsodi hátrányos helyzetű gyerekeknek

Szerző: sinka

CIVIL

Gyerekesély Program hátrányos

A szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése volt a program célja a gönci központú Abaúj-Hegyközi kistérségben.

Borsodi kistérségben segített hátrányos helyzetű gyerekeknek egy a kormány támogatásával indult, a napokban zárult program – közölte az Abaúj-Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás.

Tájékoztatásuk szerint a még 2016-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat célja a szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése volt a gönci központú Abaúj-Hegyközi kistérségben.

A Gyerekesély Program közösségi ház és közösségi terek működését tette lehetővé, ahol naponta nyolc órában fogadták a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket és foglalkozásokat tartottak nekik.

Az óvodáskorú gyermekeknek és szüleiknek közös készségfejlesztő programokat szerveztek,

az iskoláskorú gyermekek fejlesztő foglalkozásokon vehettek részt, és a kompetenciafejlesztés eredményeként javultak a hátrányos helyzetű gyermekek tanulási és továbbtanulási esélyei.

Megerősítették a járási család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait, gyerekesély-irodát működtettek, gyermekorvosi szűrővizsgálatok igénybevételét tették lehetővé,

tekintettel arra, hogy a gönci járásban nem működött gyermekorvosi szolgálat.

A projekt a Széchenyi 2020 programban mintegy 100 millió forint elnyert támogatásból valósult meg, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával – olvasható az Abaúj-Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás közleményében.

MTI

Címlapkép: Illusztráció / ozd.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004