Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Patrióta stúdiójában elemezték a jelenlegi geopolitikai helyzetet, valamint annak Magyarországra és Európára gyakorolt hatásait. A videóban szó esik az ukrajnai háború állásáról, az európai energiarendszereket érintő konfliktusokról, valamint azokról a politikai és gazdasági döntésekről, amelyek hosszú távon is befolyásolhatják a kontinens jövőjét.
– Nem esett nekem, nem volt semmilyen fenyegetőzés – mondta el Orbán Viktor a Patriótának adott interjújában Volodimir Zelenszkijjel kapcsolatban, ugyanis az ukrán elnököt élőben kapcsolták az Európai Unió tanácsülésén csütörtökön. A miniszterelnök az Eucsúccsal kapcsolatban azt is elmondta, hogy hosszú idő óta ez volt az első pozitívan megélt élménye, mivel, noha támadta őt az ukránoknak adandó hitel blokkolása miatt a többi európai vezető, azt mégis mindenki elmondta, hogy elfogadhatatlan, amit Zelenszkij mondott egy EU-s állami vezetővel szemben.
„De magában a kapcsolásban és az ukrán elnök tanácskozáshoz való hozzájárulásában semmi különösebben értékes nem volt, a korábban már végigjárt ösvényeke járta be az elnök” – tette hozzá.
– Amit én látok döntéshozói székből, az az, hogy lassan a matematika törvényei utat törnek maguknak a nyugataik gondolkodásában. Egyszerűen elfogyott a lóvé – mutatott rá a miniszterelnök. Majd hozzátette: a 90 milliárdos hitel blokkolása nem azért probléma, amit álltában itthon gondolnánk.
– Aki akar, az adjon, de Magyarország nem ad. A 90 milliós hitel azért fontos, mert ezt át akarják futtatni az unió költségvetésén, ebből látszik, hogy az adófizetők pénze van az asztalon. Azzal, hogy most megállítottuk a hitelt, így kinyílt a vita újra, hogy kinek is a pénze ez, és ez kellemetlen számukra – mondta.
A kormányfő elmondta, hogy azért kellett kimaradni a hitelből, mivel az uniónak nincs pénze, hogy támogassa Ukrajnát, ezért hitelt kel fölvennie, azonban a hitel visszafizetését a tagállamoknak kell garantálniuk.
– A csehek, a szlovákok és mi kimaradtunk ebből. Nem adtunk erre semmilyen garanciát. Az Európai Unió ezt a hitelt, amit fölvettek, továbbadják hitelként az ukránoknak. Az ukránoknak viszont a hitelszerzésébe az van beleírva, hogy majd akkor kell visszafizetni, hogyha az oroszok a háborús bűneik miatti a jóvátételt megfizették Ukrajnának – magyarázta a miniszterelnök.
– Addig álljon minden ellenségem fél lábon, amikor az oroszok jóvátételt fognak fizetni az ukránoknak – jegyezte meg. Hozzátette: nyilvánvalóan ez a pénz hitelnek tűnik, de ezt odaajándékozták Ukrajnának, tehát Ukrajna nem fogja visszafizetni, így Európának kell majd az megtennie. Ebből következően az emberek pedig majd meg fogják kérdezni, hogy miért küldik számolatlanul a pénzt, mikor az európai országokban egyre több a probléma.
– Mivel négy éve így folyik a pénz, nagyon nehéz azt mondani, hogy tévedtünk, hogy hibáztunk, hogy az egész stratégiánk egy tévedés volt – jegyezte meg Nógrádi György a miniszterelnök által elmondottak kapcsán.
A biztonságpolitikai szakértő szerint azonban az egy új helyzet, hogy republikánus vezetés van az Egyesült Államokban, amelyik nem hajlandó ingyen odaadni semmit. – Míg a demokraták elképesztő mennyiségben adtak pénzt és fegyvert, most ez elapadt, azonban Európa ebből nagyon nehezen tud kimászni – jegyezte meg a professzor.
Fotó: Képernyőkép