Szerencsére álprobléma a világon egyre erősödő keresztény-ellenességről, sőt -üldözésről beszélni, mert ilyen nincs. A globalista ellenzék szerint nincs.
Az, hogy időnként és néhol legyilkolnak tíz, húsz vagy éppen száz keresztényt, az, hogy a „keresztény” Európában egyszer-egyszer lefejeznek, leszúrnak mise közben egy papot, lelőnek néhány hívő embert, mind elszigetelt eset, az elkövető mentálisan sérült vagy más kultúrkörből érkezett.
Csak az nem világos, miért van ennyi mentálisan sérült az illegális migránsok között és miért a keresztény és zsidó polgárokkal szemben mutatkozik meg mentális állapotuk? Meg az sem, miért a gyilkolás a megoldás mentális problémáikra? De ha már, miért nem saját közegükben öldökölnek? Ott még nem sérültek mentálisan?
De ez ugye álprobléma, bár a lemészároltak – ha tudnának – ellenvéleményüknek adnának hangot. Nekik sajnos már nem álprobléma.
Már hallom is a globalisták vonyítását, hogy én ugye rasszista, idegengyűlölő, kirekesztő meg minden ilyesmi vagyok és primitív módon az elszigetelt esetekből akarok általános érvényű következtetést levonni. Tévedés ne essék, egy pillanatig sem állítom, hogy minden hívatlan betolakodó gyilkos hajlamú lenne, de mivel – hála többek között Európa elveszejtője, Angela Merkel „Wir schaffen das” politikájának – fogalmunk sem lehet róla, ki honnan jött, mennyi idős és valóban menekült vagy csak simán hódító, netán képzett terrorista, nem dönthető el, hogy X. vagy Y. igazából kicsoda.
Az ellenben eldönthető, hogy akik a sharia bevezetéséért, az európai kalifátus megalakításáért tüntetnek, akik a palesztin terroristákat éltetik, nem kifejezetten a barátaink. Meg az is, hogy aki Allahu akbar! csatakiáltással, késsel a kezében szurkál össze embereket, nem zsidó- vagy kereszténybarát. De őt sajnálni és támogatni kell, mert igaz ugyan, hogy ölni próbál, de mentálisan sérült és más kultúrkör gyermeke.
A jelek szerint azonban nem ők, hanem a nyugatinak nevezett országok vezetése(i) sérült(ek) mentálisan. Azok, akik behódoltak, elveszítették természetes önvédelmi reflexeiket, vagy ami még rosszabb, szándékosan szabadítják rá a terrort országaikra. Hiszen „Wir schaffen das”, vagy az angoloknál „We can manage this”.
Igen, meg tudták csinálni. Először azt, hogy állampolgáraikat „megszabadították” a vallás ópiumától, azután azt, hogy aki még hisz, annak rettegnie kelljen. Hiszen páriák lettek saját hazájukban, a zsidó emberek már jó ideje nem vállalhatják nyíltan hitüket, de ma már a keresztények sem. Már ha életben akarnak maradni.
Orwell világa a könyvlapokról a valóságba költözött.
Ahol egy volt minisztert (Finnország) bíróság elé lehet citálni, csak mert egy bibliai idézettel jelezte véleményét a szexuális eltévelyedésekről, ahol az abortuszklinika közelében egy asszonyt háromszor is le lehet tartóztatni, csak, mert a meg nem született életekért némán imádkozik (Anglia, West Midlands – egy nőt, akit már kétszer letartóztattak „néma imádkozásért”, a vegzálás után 13.000 font fájdalomdíjat kapott és bocsánatot kért tőle a rendőrség, de ezek után harmadszor is őrizetbe vették), ahol egy papot le lehet csukni azért, mert a Biblia tanítását hirdeti az utcán, ott nincs keresztényüldözés?
Eközben senki egyetlen szóval sem rosszallja, ha muszlimok százai vagy éppen ezrei nyilvánosan együtt imádkoznak Allahhoz a Trafalgar téren, az Eiffel-torony lábánál, vagy éppen Münchenben a Karlsplatzon.
Nem az a baj, hogy ők így imádják istenüket, hanem az, hogy közben a keresztényeknek még a néma imát is tiltják, büntetik, a vallási jelképeiket használó zsidók biztonságát pedig nem garantálják. Ott, ahol állítólag vallásszabadság létezik.
Európa esze elment sétálni, de jó messzire.
De másként is „megdolgozták” az emberek agyát. Először az USA-ban, de Európában is viharsebesen. A hitehagyottakat könnyű dolog, mert nincs erkölcsi etalonjuk, amely határt szabna nekik. Ez az úgynevezett LMBTQ filozófia, amely burkoltan ugyan, de egyértelműen magában hordozza a keresztényellenességet. Hiszen a vallás tanításait csúfolja meg, így követői szükségszerűen a hit ellenségei is.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor olvastam a szörnyű hírt: Minneapolisban egy katolikus iskola tanévkezdő miséjén egy elmebeteg gazember (gazasszony?) lemészárolt két kisgyereket és megsebesített további 17 gyereket és felnőttet. Mármost a gyilkos egy volt diák, aki biológiai férfiből nővé avanzsált. Ez a „váltás” persze nem fér össze a keresztény tanítással, és bár nem tudni, ez a meghasonlott állapot vezetett-e a bestiális tetthez, nagyonis valószínű, hogy igen. Embernek nevezni az ilyen teremtményt aligha lehet, aki ártatlan gyermekeket gyilkol bármilyen okból, az bestia és nem ember.
De ami biztos, hogy emberség véletlenül sem szorult belé. Na, ő valóban mentálisan sérült volt, ami persze nem mentség, csak magyarázat.
Az sem állítható, hogy nálunk nincs keresztényellenesség, de szerencsére még csak egy kisebbség képviseli ezt. Ugyanúgy nem jellemző nálunk az antiszemitizmus, de az is létezik, elég, ha azokra gondolunk, akik Izrael-ellenes tüntetéseket akartak tartani.
Csak rajtunk múlik, hogy ez így is maradjon. Adja Isten, hogy így legyen.
Szerző: Ifj. Tóth György
Fotó: depositphotos.com



