Mintegy 500 ezren vettek részt Marko Perkovic Thompson horvát énekes szombati zágrábi koncertjén – közölték a szervezők vasárnap. Ezzel a produkció a világ legnagyobb fizetős koncertje volt. A koncerten drónok segítségével egy keresztet és egy Szűz Mária-képet is felrajzoltak az égre.
A háromórás koncertet az előadó „zenei és hazafias látványosságnak” nevezte, hiszen a számokat látványos fényjáték és tűzijáték színesítette.
„Szeretném egész Európának megüzenni, hogy térjen vissza hagyományaihoz, keresztény gyökereihez, mert csak akkor lehet Horvátország újra erős”
– hangsúlyozta az énekes a koncert elején.
Helyszíni beszámolók szerint a mintegy 30 előadott dal között számos olyan is felcsendült, amely az 1991-1995-ös délszláv háború idején született, vagy a háborús időkről szól. Egyik legismertebb számában a popénekes a háború során használt, „A hazáért készen (állunk)” felkiáltást is használja, amely sértheti a nem horvát nemzetiségűeket. Az énekes szerint viszont a dalszöveg nem sértő, csupán egy háborús dal, arra az időszakra emlékezteti, amikor Horvátország megszületett. A felhívásra a közönség hangos felkiáltással felelt.
A koncerten drónok segítségével egy keresztet és egy Szűz Mária-képet is felrajzoltak az égre.
Nacionalista töltetű dalai miatt Thompson koncertjeit több országban betiltották vagy nem engedélyezték.
A szerb külügyminisztérium pedig arra kérte a szerb állampolgárokat, hogy a hét végén ne utazzanak Zágrábba, hogy elkerüljék az esetleges összetűzéseket.
Davor Bozinovic belügyminiszter közölte, soha ekkora tömeg még nem gyűlt össze a zágrábi lóversenypályán, mint Thompson koncertje alkalmából. Hozzátette: a rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt. Nagyobb összetűzés nem történt, 123 embert állítottak elő a közrend zavarása vagy pirotechnikai eszközök használata miatt.
Marko Perkovic művésznevét az 1991-1995 közötti délszláv háború során vette fel, a Thompson gyártmányú gépfegyver után. Igazán híressé a Bojna Cavoglave című dalával vált, amelyben a hazájukat védő horvát katonák hősiességét énekli meg.
MTI
Fotó: Facebook / Marko Perkovic Thompson



