Ezúttal megtartják a Balaton-átúszást

Szerző: civilek.info

SPORT

Balatón átúszás

A várható kedvező időjárási előrejelzések után szombaton megtartják a Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást.

A hagyományos viadalt korábban kétszer is el kellett halasztani, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével most úgy döntött,

szombaton elrajtolhat a mezőny.

Az előrejelzés szerint reggel gyenge, változó irányú légmozgás várható, a déli óráktól a helyi szélrendszert egy-egy délnyugati befújás zavarhatja meg, amely csak kissé megélénkülő légmozgást okozhat, így jelentősebb hullámzásra nem kell számítani. Napközben kissé megnövekszik a rétegfelhőzet, amely megszűri a napsütést, azonban csapadék nem várható. A hajnali hőmérséklet 21 fok körül alakul, amely gyorsan melegszik és délutánra a vízparton 33 fok körüli értékek várhatóak. A víz hőmérséklete 23-24 fok körül lesz.

A rendezvény eredetileg telt házas volt a július 26-ra kiírt időpontra – már egy hónappal korábban minden hely elkelt – most viszont az új időpontra ismét megnyílt a nevezés lehetősége a klasszikus, 5,2 kilométeres távra, a SUP-os átkelésre és a 2,6 kilométeres féltávra is.

„Ahogy a 13 ezer nevező, aki korábban jelentkezett a 43. Lidl Balaton-átúszásra, úgy mi is szomorúan vettük, hogy az időjárás átmenetileg megakadályozta, hogy úszhassunk. Most végre eloszlottak a viharfellegek, szép az idő, így mindenkit szeretettel várunk, hogy részese legyen Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményének. Minden készen áll!” – mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda vezetője.

MTI

Borítókép: Nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény a korábbi években is
Forrás: balaton-atuszas.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004