Felhívást tett közzé a Carpathian Brigade az örmény–magyar előtt + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

SPORT

szurkolók

Ők a garancia rá, hogy a hangulatra ezúttal sem lesz panasz.

Csütörtökön – magyar idő szerint – 18 órától sorsdöntő vb-selejtezőt játszik Örményországban a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink már kedden este megérkeztek Jerevánba, ahol elfoglalták szobáikat a szállodában, hogy innentől a kezdő sípszóig csak az akklimatizálódásra, illetve a győzelemre fókuszálhassanak.

Az egzotikus, távoli helyszín sok szurkoló fantáziáját megmozgatta, így számos baráti társaság útra kelt, hogy a lelátón szurkolja ki Szoboszlai Dominikék győzelmét, illetve „legrosszabb” esetben is a playoff körbe jutását.

A nemzeti csapat szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ezúttal is ott lesz a stadionban Marco Rossi csapata mögött – közösségi oldalukon pedig egy felhívást is közzétettek az utazóknak címezve.

Kalandozó magyarok!

Csütörtökön helyi idő szerint 18:45-kor találkozunk az alábbi téren, ahonnan együtt közelítjük meg a stadion vendégszektorát: 1 Yervand Kochar St, Yerevan

Jó utat kívánunk annak a közel ezer főnek, aki jelen lesz az idei utolsó idegenbeli túrán,

kérjük, mindenki fegyelmezetten és méltón képviselje hazánkat! Csütörtök este pedig hajszoljuk bele együtt a csapatot a győzelembe!

Mindörökké Magyarország!”

Mint ismert, a magyar nemzeti csapat októberben hazai pályán 2–0-ra győzte le Örményország válogatottját, csütörtökön az idegenbeli világbajnoki selejtezőn is a három pont a cél, vasárnap pedig Írországot látogat a Puskás Arénába.

Mandiner.hu

Borítókép: Felhívást tett közzé a Carpathian Brigade – Fotó: Facebook/Carpathian Brigade ’09

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004