Hazudott a csótányokról Kulja András – közölte a gyógyintézmény.
A Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet határozottan visszautasítja és egyértelműen cáfolja Kulja András európai parlamenti képviselő közösségi médiában megjelent bejegyzését, amelyben intézményünkkel kapcsolatban valótlan állításokat fogalmaz meg. A képviselő úr azt állítja, hogy kórházunkban csótányok vannak, holott ilyen probléma jelenleg nem áll fenn – írja az intézmény Facebook posztjában
Amennyiben bármely egészségügyi intézményben hasonló jelenség előfordul – ami a világ bármely pontján megtörténhet –, az érintett intézmény haladéktalanul intézkedik a hatályos higiéniai protokollok szerint. Kórházunk is minden ilyen esetben szigorúan követi a vonatkozó előírásokat, és rendszeresen elvégezteti a fertőtlenítési, illetve kártevőirtási munkálatokat, melyek dokumentáltan nyomon követhetők – írják.
„Kulja András állításai minden valóságalapot nélkülöznek, súlyosan megtévesztők, rosszhiszeműek és alkalmasak arra, hogy alaptalanul félelmet keltsenek”
Ilyen állítások alkalmasak arra, hogy megrendítsék a lakosság bizalmát, indokolatlan félelmet keltsenek, és veszélyeztessék a betegek biztonságos ellátását. Az ilyen kijelentések túlmutatnak a véleménynyilvánítás szabadságán, hiszen objektíven befolyásolhatják a rászorulók döntését az egészségügyi ellátás igénybevételéről.
Intézményünk ezért rágalmazás, rémhírterjesztés és a betegek biztonságos ellátásának veszélyeztetése miatt büntetőfeljelentést tesz Kulja András ellen, továbbá polgári jogi eljárást is indít a kórház jó hírnevének megsértése miatt.
A Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet kiemelten fontosnak tartja a betegbiztonságot, a magas szakmai színvonalat és a hiteles tájékoztatást. A jövőben is minden szükséges lépést megteszünk az alaptalan, pánikkeltésre alkalmas nyilatkozatokkal szemben, a betegek és a társadalom védelme érdekében – zárják a közleményt.
Fotó: Facebook / Kulja András



