Peter Marocco, a Trump-adminisztráció külföldi segélyekért felelős igazgatója elrendelte az összes magyarországi USAID-szerződés felmondását, és adatokat kért a hivatal munkatársaitól a korábbi évek magyar programjairól. Ezt megelőzően fogadta László Andrást, az amerikai befolyásolást vizsgáló magyar kormánybiztost.
László András, aki egyben Fidesz EP-képviselő is, a közösségi médiában elárulta, hogy Marocco 90 napos határidőt kapott Trumptól a USAID teljes átvilágítására, és
április 20-ig minden dokumentumot nyilvánosságra fognak hozni.
A kormánybiztos szerint az elmúlt négy évben legalább 20,2 millió dollár (mintegy 8 milliárd forint) értékű „beavatkozás” történt Magyarországon, és a „szükséges intézkedések” meghozatala érdekében szeretne mielőbb a vizsgálat végére érni.
A magyar politikus azt is közölte, hogy hazai korrupciós ügyekkel kapcsolatos kérdéseket adott át amerikai partnerének, amelyekről hamarosan újra tárgyalni fognak.
A The Atlantic cikke szerint
a magyar kormány és a Trump-adminisztráció együtt harcol a USAID ellen,
Washington segítségével vizsgálva az amerikai segélyszervezet magyarországi tevékenységét.
László András és Peter Marocco találkozása a budapesti és washingtoni érdekek összefonódását tükrözi,
mindkét fél „lelkesen támogatja azt az elképzelést, hogy az amerikai segélyprogramok nemcsak pazarlóak és szükségtelenek, hanem bűnözői jellegűek is”.
Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/László András
A CÖF-CÖKA, számos civil szervezettel ellentétben, nem fogad el külföldről érkező adományokat.