Felújították Makovecz Imre egyik leghíresebb külföldi épületét

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Sevilla, Makovecz - magyar pavilon

Ez hozta meg a nemzetközi ismertséget a mesternek annak idején.

Megújult a világhírű sevillai világkiállítási pavilon, amelyet Makovecz Imre tervezett – adta hírül az Országépítő.

Idén nyáron Horváth Gábor építész kollégánk járt Sevillában, a tőle kapott fotók alapján az épületet teljesen felújították és a környezetét is rendezték! Bár belül még üres a pavilon, bízunk benne, hogy rövidesen az épület belső részét is használatba veszik és újra látogatható lesz!

– közölte az építészeti folyóirat.

Az 1992-ben megnyitott magyar pavilon a sevillai világkiállítás egyik legjobb épületeként volt számon tartva, amelynek nagyon összetett szellemi programja is volt.

Nemzetközi ismertséget hozott Makovecz Imrének és a leglátogatottabb pavilonok között volt.

Ennek is köszönhető, hogy míg a világkiállítás kiállítótereinek többségét azóta lebontották, a különleges, fából épült magyar pavilont védelem alá helyezték. Ennek ellenére a sorsa sokáig bizonytalan volt, a 2000-es évek elején környezetvédelmi témájú kiállításnak adott helyet, de jó ideje nem gondozták már az épületet.

Sevilla, Makovecz - magyar pavilon
Sevilla: a felújított magyar világkiállítási pavilon (Forrás: Országépítő)

2022-ben az épület sorsa rendeződni látszott, a spanyol ABC napilap híre szerint egy córdobai üzletember, Mario López Magdaleno vette meg az épületet. A cikkben fotókat is közöltek az akkor éppen harmincéves épületről.

A magyar pavilon akkori látogatói között volt többek között Károly herceg, a mai III. Károly angol király is, aki levelében így írt Makovecz Imrének:

„Úgy érzem, a pavilon a józan gondolkodás őrtornya egy materialista és középszerű világ örvényében. A pavilon a hit, az összhang, és mindenekelőtt az igaz humanitás szimbóluma. A legemlékezetesebb számomra a fa illata, a toronyban a faszerkezet pusztán hagyott csodálatos látványa volt. A fa gyökereivel az üvegfödémbe ágyazva egy igaz tehetség zseniális ötlete, és én szeretnék teljes szívből, a legmelegebben gratulálni Önnek”

– fogalmazott.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Sevilla, Makovecz – magyar pavilon – Fotó: Országépítő

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004