Felvétel bizonyítja: tényleg bevezetné a Tisza-adót Magyar Péter, ha kormányra kerülne (videóval)

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Magyar-Péter-mikrofonnal

A Tisza-gyűlés 80 százaléka megszavazta a Tisza-adót, Tarr Zoltán bólogat, de szerinte most nem lehet róla beszélni. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” – mondta.

A tiszás Tarr Zoltán, Magyar Péter alelnöke és Dálnoki Áron, a Tisza kiszivárgott adóprogramjának atyja és a párt gazdasági munkacsoportjának vezetője egy etyeki fórumukon gyakorlatilag bemondták, hogy adóemelésre, azaz többkulcsos adóra készülnek, de csak azért nem beszélnek erről, mert választási kampány van, viszont ha nyernek, akkor utána „mindent lehet”.

Dálnoki megszavaztatta a Tisza párt etyeki összejövetelén megjelenő híveit, majd boldogan állapította meg, hogy a tiszások nyolcvan százaléka a többkulcsos adót támogatja.

Sőt: úgy fogalmazott, hogy csak „egy-két héja” szavazott az egykulcsos adóra.

Ezek után Tarr Zoltán vette át a szót, aki hosszasan magyarázta, hogy a választás előtt sok mindenről nem szabad beszélni, mert abba belebukhat a Tisza. „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet.”

Így büntetné a családokat a Tisza Párt

A párt alelnöke az egykulcsos adóval kapcsolatban azt mondta, hogy a kormánypártok „el tudták azt mondani, hogy valami az pontosan az ellenkezője annak, ami (…)

arról van szó, hogy el tudták hitetni, hogy mindenkinek jobb az egykulcsos adó, ami alapvetően – ahogy hallottuk (eközben Tarr Dálnokira mutatott – a szerk.) – abszolút az ellenkezője igaz ennek a dolognak.”

Tarr úgy folytatta: „Ha ma erről beszélgetünk – nem itt, hanem valahol másutt –, akkor nem kérdés az emberek nagy százalékának, hogy természetszerűleg, ha mindenki ugyanannyit fizet, akkor az egy igazságos dolog. Nem?”

Mire a közönségből érkezett a válasz: „Nem!”. Erre Tarr azt mondta, „Na, ez az!”, Dálnoki pedig rávágta: „Pontosan”.

Magyar Péter szakértője eszement magyarázkodásba kezdett

Megjegyzendő, hogy Tarr kérdésfeltevése is félrevezető volt, ugyanis az egykulcsos adó nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit fizet, hiszen a magasabb jövedelműek nominálisan több adót fizetnek egykulcsos adó esetén is.

„De ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni” – tette hozzá.

Tarr azonban megállapította: választást kell nyerni, és utána mindent lehet.

Mint arról beszámoltunk, kiszivárgott egy olyan dokumentum, amely szerint a Tisza Párt drasztikusan megemelné a személyi jövedelemadót. A tervet a párt gazdasági kabinetje állította össze.

Magyar Péterék radikális adópolitikai fordulatra készülhetnek. A párt Dálnoki Áron által vezetett gazdasági kabinetje háromkulcsos progresszív szja bevezetését javasolja, amelynek értelmében már

az átlagbér is a 22 százalékos kulcs alá esne, míg a havi 1 millió 250 ezer forint felett keresőknek 33 százalékos adót kellene fizetniük. És ez még közel sem minden: a javaslat szerint az adókedvezmények rendszerét is felülvizsgálnák. Ez érintené a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, a két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentességét, és az egész családi adókedvezményt, amivel a családok havi százezrektől eshetnek el.

Ismert, Magyar Péter korábban még a személyi jövedelemadó csökkentését ígérte. A Tisza Párt tavasszal a „Nemzet Hangja” konzultációban még arról kérdezte támogatóit: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9%-ra csökkenjen?”. A kérdőívet kitöltő több mint 1,1 millió emberből 900 ezren igennel válaszoltak.

A pártvezetés tisztában van a tervek politikai kockázataival, ugyanis a kiszivárgott feljegyzésben is szerepel: „Természetesen

tisztában vagyunk vele, hogy mindez politikailag kényes, és könnyen okozhat instabilitást egy új kormány számára, ezért a javaslat bevezetése előtt kommunikációs támogatást igényel.”

A javaslatot készítők ezért azt indítványozták, hogy enyhe, 2-3 százalékos áfacsökkentéssel próbálják ellensúlyozni az intézkedés negatív fogadtatását. Bizonyára ez az úgynevezett „kommunikációs támogatás” volt megfigyelhető a párt etyeki fórumán is.

Magyar Péterék korábban tagadták az Index által megszerzett dokumentum valódiságát, de az etyeki fórumon elhangzottak arra engednek következtetni, tényleg a 2010 előtt megbukott, baloldali adózási rendszert akarják visszahozni.

A Tisza adótervével már az egyszeri gyári munkás is több tízezer forintnyi bevételtől esne el, az édesanyák pedig búcsút mondhatnának az épp frissen megkapott adómentességüknek. A Tisza megszorítása széles társadalmi rétegeken csapódna le.

A Tisza által belengetett áfacsökkentéssel egy 10 ezer forintos bevásárlás 80 forinttal kerülne kevesebbe.

A tiszás javaslat másik fontos eleme a családi adókedvezmények rendszerének radikális átalakítása. A dokumentum nyíltan kimondja, hogy a Tisza szerint a jelenlegi kedvezmények aránytalanok, hiszen túlságosan támogatják a gyermekvállalást.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a családok eddigi adómentességei és kedvezményei egy csapásra drasztikusan csökkennének vagy akár teljesen eltűnnének. Ennek eredménye pedig egyértelmű: a gyermekes családok jövedelme nemcsak a magasabb adókulcsok miatt, hanem a kedvezmények eltörlésével is visszaesne. Ez havonta nem több tízezres, hanem bizonyos esetekben több százezres jövedelemelvonást jelentene. A Tisza tehát nemhogy segítené a gyermekvállalást, hanem egyenesen büntetné a magyar családokat.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közösségi oldalán mutatta be, mit hozna a Tisza Párt új adózási rendszere. Eszerint egy foglalkoztatottra vetítve átlagosan éves szinten 276 ezer forint elvonást jelenthet, ami mindenki számára komoly érvágás.

Ön többet keres, mint 276 ezer forint? Ha igen, akkor tízezreket veszíthet Magyar Péterék tervei miatt – mutatott rá Sebestyén Géza a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiszivárgott tervezet a gazdaság valamennyi szektorát negatívan érintené, sőt, megindulhatna a munkaerő elvándorlása is.

Orbán Viktor a tiszás szja-emelési tervekről: régi szoci mantra!

Mandiner.hu

Borítókép: Magyar Péterék tervét egy felvétel is alátámasztja
Forrás: Facebook/Magyar Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004