Fricz Tamás: Összehangoltan támadnak minket, látható választ kell adnunk! (videóval)

Szerző: civilek.info

BÉKEMENET, BELFÖLD, KIEMELT

Fricz-Tamás

A Békemenet a patrióta oldal erejét és összetartását mutatja – mondta Fricz Tamás politológus, a Békemenet szervezője Harcosok órájában.

Politikai, jogi és pénzügyi támadásokat intéznek Magyarország ellen Brüsszelből. Összehangoltan támadnak minket, erre látható választ kell adni – jelentette ki a Harcosok Órája ma reggeli adásában Fricz Tamás. A politológus, aki a Békemenet egyik szervezője, felidézte, hogy 2012-ben első alkalommal januárban tartottak Békemenetet, alulról szerveződve, spontán. Utána, februárban Orbán Viktor miniszterelnök is elmondta nekik, hogy az esemény miatt máshogyan álltak hozzá Brüsszelben, José Manuel Barosso, az Európai Bizottság akkori elnöke például máshogy fogott vele kezet.

– A Békemenet a patrióta oldal erejét és összetartását mutatja – jelentette ki Fricz Tamás.

Szerinte a Békemenet ma már egy politikailag intézményesült mozgalom, azzá vált, az emberek várják, számítanak rá.

– Ha olyan válsághelyzetek, kihívások, vagy konfliktusok előtt állunk, akkor lehet arra számítani, hogy megszervezünk egy békemenetet – magyarázta. A műsorban előrevetítették, hogy 2026. március 15-én is lesz valószínűleg Békemenet.

A brüsszeli elit nem szuverén – jelentette ki Fricz Tamás. A politológus szerint a globális háttérerő akaratát hajtják végre, ahogyan a nagy nyugati országok politikai vezetői is.

Fricz Tamás elmondta, hogy a legutóbbi Békemeneten már tudatosan figyelték, vannak-e fiatalok a meneten, hiszen a 2012-es szervezőgárda egy része már megöregedett, fontos, hogy legyen utánpótlás. Sokan a szüleikkel jöttek ki, és látszik, hogy egyre több fiatal jelenik meg ezeken a rendezvényeken.

A politológus szerint különleges jelentősége van ennek a Békemenetnek, sorsdöntő lesz.

További részletek a videóban:

Magyar Nemzet

Borítókép: Fricz Tamás a Harcosok órájában
Forrás: YouTube

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004