Nem találta a szavakat Fucsovics Márton, aki elérzékenyülve értékelt, miután pályafutása harmadik ATP-tornagyőzelmét aratta az éjjel. A magyar teniszező két szettben legyőzte a holland Botic van de Zandschulpot az egyesült államokbeli Winston-Salemben rendezett, 800 ezer dollár (270 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna szombati döntőjében.
A világranglista 94. helyén álló magyar játékos Észak-Karolinában sorrendben a másodikként rangsorolt holland Tallon Griekspoort, a 14. helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agutot, majd a negyeddöntőben utóbbi honfitársát, a 12. kiemelt Jaume Munart búcsúztatta. Utóbbi volt a 33 éves magyar századik győzelme kemény borításon. Az elődöntőben nem kellett pályára lépnie, mivel a 11. kiemelt amerikai Sebastian Korda betegség miatt visszalépett, és a nyíregyházi sportoló a winston-salemi verseny 2011 óta íródó történelmének második legidősebb finalistája lett.
Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban. A 29 éves Van de Zandschulp két elbukott finálét tudott felmutatni, érdekes módon 2022-ben és 2023-ban is a dán Holger Runétól kapott ki a müncheni salakon. Emellett ő verte meg a legendás Rafael Nadalt tavaly a Davis Kupa negyeddöntőjében a spanyol sztár utolsó profi mérkőzésén, majd a döntőig menetelt a holland válogatottal Málagában.
„Ez a harmadik tornagyőzelmem, 33 és fél évesen már az öregebbek közé tartozom, de még itt vagyok” – nyilatkozta a győztes. „Tovább harcolok, és addig játszom, amíg csak tudok, mert még mindig élvezem a teniszt. A mai meccs jó példa volt arra, hogyan kell kezelni a hullámvölgyeket, mert végig igazi hullámvasút volt, próbáltam mindig csak a következő pontra koncentrálni. Amikor lement a nap, lelassultak a labdák, ellenfelem pedig nagyon stabil volt hátulról, és várta a rövid labdákat. Amikor Botic visszajött a mérkőzésbe, próbáltam emelni a szintemet, és sikerült is. Nagyjából a világranglista hatvanadik helye köré jövök előre, most élvezem ezt a pillanatot, a jövő héten viszont már a US Openre koncentrálok” – tette hozzá.
Fucsovics a trófea mellé 109 640 dollárt (37,4 millió forint) kapott. A folytatásban nem sok ideje lesz a pihenésre, mivel vasárnap már rajtol az amerikai nyílt bajnokság New Yorkban, ahol a 27. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalov vár rá az első fordulóban.
MTI
Címlapkép: Fucsovics Márton feleségével, Molnár Ninivel ünnepel – Fotó: Winston-Salem Open / X.com



