Fülek negyedszázad múltán visszakerült a térképre

Szerző: civilek.info

KÜLHON

Felvidék-autóbuszközlekedés

A schengeni csatlakozás óta Szlovákia és Magyarország között megszűnt a határ, az emberek nagy része eddig mégis szinte csak autóval tudta megoldani a két ország közötti utazást. Eddig.

Bő húsz évet kellett várni arra, hogy ismét menetrend szerinti járatok kapcsolják össze a felvidéki Besztercebánya megyét és a magyar Nógrád vármegyét, március 15-étől azonban, ahogy az a Magyar Szövetség oldalán is olvasható, végre közvetlen buszjáratok teszik ezt lehetővé.

Losonc és Salgótarján, valamint Rimaszombat és Cered között ingáznak a buszjáratok, májustól ráadásul Losonc és Budapest között is várható közlekedés.

A jegyek ára is barátságos: a Losonc-Salgótarján viszonylaton három és fél euróba (nagyjából 1400 forint) kerül a teljesárú jegy, a Rimaszombat-Cered viszonylaton pedig 3,3 euróért (kb. 1300 forint) lehet eljutni.

Besztercebánya megye elnöke, Ondrej Lunter szerint azonban a buszok elindítása csak az első lépés, ezt pedig a tervek szerint a vasúti közlekedés nagyjából 10 éve tervezett újjáélesztése fogja követni.

De visszatérve a buszokra: a Besztercebánya megyét és Nógrád vármegyét összekapcsoló buszjárat elindításához a magyar kormány társfinanszírozására is szükség volt. A járművek viszont már a szlovák félhez tartoznak: Iveco Crossway típusú, akadálymentes járművek állnak forgalomba, melyeken wifi is működik.

Ondrej Lunter arról is nyilatkozott, hogy az új szolgáltatás keretében a buszok naponta négyszer fordulnak a két viszonylaton. A későbbiekben, az igények és az igénybevétel alapján történhetnek változások, hiszen bevásárlás, munka, oktatás és egyéb okok miatt az emberek rendszeresen átjárnak a határon, amit eddig szinte csak autóval tudtak megoldani, köszönhetően a nagyon körülményes tömegközlekedésnek.

Az új járatoknak hála azonban Fülekről (Fiľakovo) Budapestre és vissza akár egy átszállással lehet majd eljutni, ami viszont a diákoknak és a nyugdíjasoknak egyaránt nagy segítség.

Agócs Attila, a magyar határnál lévő kisváros, Fülek polgármestere elmondása alapján a két régió között nagyjából húsz éve szűnt meg a közvetlen tömegközlekedés. Szlovákia és Magyarország között azonban a salgótarjáni piac, a középiskolák és magyar egyetemek, Felvidéken pedig a vásárlási lehetőségek miatt elég nagy a forgalom. Sőt, az új beruházásoknak hála a turizmus is fellendülhet: a divényi vár és környéke, a gácsi várkastély, a losonci, a füleki, a somoskői és a sátorosbányai látnivalók rengeteg látnivalót és élményt nyújtanak.

Agócs Attila a vasúti bővítés miatt is derűlátó: a szlovák oldalon ugyanis már zajlik a talpfák és a keresztaljak részleges cseréje, májusban pedig Fülektől Ipolygalsa (Holiša) felé kezdődik a teljes pályafelújítás, méghozzá több millió euróért.

A két megye tehát azon dolgozik, hogy a 2009-ben megszüntetett Polónia nemzetközi gyorsvonat újraindulhasson, ezzel ismét beindítva a Budapest–Salgótarján–Besztercebánya–Varsó vonalon a közlekedést.

Mandiner.hu

Borítókép: Beindult a közösségi közlekedés Besztercebánya és Nógrád vármegye között
Forrás: Facebook/Mesto Fiľakovo / Fülek Város

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004