A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel – jelentették be a városban tartott sajtótájékoztatón.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter úgy fogalmazott, az előadás által „együtt érezhetjük át azt, hogy a világ legjobb dolga szabad magyarnak lenni”.
„Mi, magyarok szeretjük, kívánjuk, őrizzük hitünket, keresztény kultúránkat és büszkék vagyunk nemzetünkre”
– tette hozzá a miniszter.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, a tíz éve színpadra vitt Csíksomlyói passiónak beltéri és kültéri változata is van, utóbbit már előadták Esztergomban, Debrecenben, Budapesten és Csíksomlyón is, legközelebb pedig június 28-án Gödöllőn láthatják a nézők.
A gödöllői előadásba – ahogy más kitelepülések alkalmával is – bevonják majd a helyi táncegyütteseket, kórusokat is – fűzte hozzá.
Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), Gödöllő polgármestere arról beszélt, a városban már 35 éve hagyomány, hogy az utolsó szovjet katona kivonulására a magyar szabadság napján előadással emlékeznek.
Közölte azt is, hogy a Csíksomlyói passió előtt adják majd át a Magyar Szabadságért díjat, amelyet idén Korniss Péter fotográfus vehet át.
A Nemzeti Színház honlapja szerint a Csíksomlyói passióban a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel, és azzal a néptáncalapú koreográfiával, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.
MTI
Címlapkép: Csíksomlyói passió – Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház