Mi a béke és a biztonság pártján állunk – fogalmazott Gulyás Gergely a digitális polgári körök országjárásának nyíregyházi rendezvényén elmondott beszédében. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a békéhez elengedhetetlen, hogy megnyerjék a választásokat. Kiemelte, hogy a tét most nem csak a polgári fejlődés folytatása, hanem választás többek között önfeladás vagy szuverenitás, valamint háború vagy béke között.
A tárcavezető leszögezte, hogy a valós közösségeket alkotó polgári az online világban is jelen legyenek. Megjegyezte, hogy közös értékrend, világlátás és meggyőződés jellemzi a polgári körök tagjait.
– Az iskolában megtanultuk, hogy a Tisza összeköti Magyarországot és Ukrajnát, ma már tudjuk, ez nem csak földrajzilag helytálló, politikailag is tény. A Tisza Ukrajnából ered, és Brüsszelbe folyik – mutatott rá, majd azt kérdezte, mi lenne ezzel a térséggel, ha Ukrajna három év múlva az unió tagja lenne?
– A magyar mezőgazdaság tönkretételét, a közbiztonság és a munkaerő hiányát, felszámolását jelentené. Ezt el kell kerülnünk.
Most már azt is tudjuk, hogy a Tiszának programja is van: röviden, megszorítások. Van stratágiájuk is, letagadni a saját programjukat, noha ők írták és alá is írták. A baloldal egyszer már elvette a családtámogatásokat, elvette a 13. havi nyugdíjakat, amit még nem tudunk, hogy tudnak-e beszélni a Tisza Párt jelöltjei, most viszont a történelemben először feltétele a némasági fogadalom. A Tisza azt mondja, vitát akarnak, de nem szólalnak meg – fogalmazott, kiemelve, hogy a pártelnöknek nem csak a mostani jelöltje, a brüsszeli politikusairól sincs jobb véleménnyel, agyhalottaknak vagy Soros-ügynököknek tartja őket.
Megjegyezte,
nem véletlenül titkolják a programjukat, mert tudják, ha kiderül, a kutya sem fog rájuk szavazni, de lehet már a kutyák sem, miután a háziállatokat is megadóztatná.
Címlapkép: Gulyás Gergely – Fotó: Magyar Nemzet / Ladóczki Balázs



