Analóg november. Tudják, mi is ez? Egy olyan kezdeményezés, amelynek sikere igencsak kétséges a digitális világban. És mégis, úgy tűnik, beválhat.
Ezt a különös elnevezésű akciót a Szent István Intézet hirdette meg. Máthé Zsuzsa igazgató és munkatársai úgy vélik, sikeres a kezdeményezés.
– Valószínűleg mindenki látja azt az iszonyatos kihívást, amit a technológiai változás a világra szabadított és ami nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is elbolondította. A világ nagy része függővé vált az új eszközöktől, platformoktól, amiket a nagy techcégek kitaláltak. Nekünk, felnőtteknek még volt analóg gyerekkorunk, vagyis megéltük, kialakítottuk azokat a társas kapcsolatokat, átéltük azokat az élményeket, amik az embert nagyjából épeszűvé, ép lelkűvé faraghatták. Viszont a mostani Z és még inkább az Alfa generáció már abba nőtt bele, hogy az anyukájuk szoptatás közben is a telefonját nézegeti. A túl korai és túlzott mobilhasználat akár agyi strukturális problémákat is okozhat. Ezt nem én mondom, hanem klinikai szakpszichológusok, pedagógusok, logopédusok, akik már nagyon hangosan és régóta kongatják a vészharangot. Baj van, mert nem alakul ki az érzelmi kötődés, a közösségi média működési mechanizmusai pedig az embernek rosszabbik oldalát erősíti, a nárcisztikus tulajdonságjegyeket, az agressziót, emellett önbizalomhiány alakulhat ki, folyamatos frusztráltság jelentkezhet, a lemaradás, kimaradás érzése uralkodhat el sokakon.
– Ezt mind tudjuk, ettől azonban még semmi sem változik.
– Magától persze nem, ezért kell keresni a változtatás lehetséges módszereit. A Szent István Intézettel még tavasszal, a nagyböjti időszakban hirdettünk meg egy digitális böjtöt. Arra kértünk 6., 7., 8. osztályos fiatalokat, hogy osztályközösségükkel a böjti időszakban próbálják mellőzni a szórakoztató tartalmak használatát. Így elértük, hogy az átlagosan napi 4-4.5 óra mobilozást lecsökkentették 91-92 percre. Hal Melinda klinikai szakpszichológus vezetésével a böjt elején és végén is komoly méréseket végeztünk. Ezek azt mutatták, hogy már néhány hét alatt 10-15 százalékot javult a gyerekek figyelmi képessége és szociális, mentális állapota is! Kezünkben volt tehát egy tudományosan megalapozott sikerrecept és mi azon gondolkodtunk, hogyan lépjünk tovább. Létezik az alkoholfüggőség elleni „száraz november” kampány, ennek mintájára neveztük el a másik addikcióra, a képernyőfüggőségre a figyelmet felhívó Analóg Novembert. A cél minél több offline idő gyűjtése az iskola javára. Ehhez egy egyetemisták által kifejlesztett ingyenes applikációt, az Out elnevezésűt használtunk, amit azért hoztak létre, hogy fókuszáltan tudjanak tanulni, le tudják zárni telefonjukat meghatározott időre. Ezt az időt összegyűjve van egy jutalmazási mechanizmus, különböző kedvezményekhez jutnak hozzá a felhasználók. Velük szövetkeztünk, arra kértük őket, hogy lehessen iskolákat kiválasztani, azok virtuális kosarába időt gyűjteni. A kiválasztott iskolának nemcsak a diákjai, hanem a szülők, testvérek, barátok, az ott dolgozók, pedagógusok is tudnak gyűjteni, a kihíváshoz pedig komoly nyereményeket rendeltünk. Három kategóriában hirdetünk nyerteseket: kistelepülési, városi és fővárosi iskolák számára is lesznek első, második, harmadik díjak. Az első helyezettek 1,1 millió forint értékű sportszerutalványt és 200 000 forint értékű könyvutalványt kapnak, a Libri jóvoltából. Lesz egy kisorsolt szerencsés iskola is, amelyik értékes nyereményben részesül. A nyertes iskolák tanári karának pedig egy-egy kávéfőzőt adunk, ami a tanári szobában alkalmat ad arra, hogy a pedagógusok közössége is erősödhessen egy csésze kávé mellett. A kihívás lényege, hogy mesterségesen előállítsunk olyan időt, ami nem a telefon fogságában telik, hanem arra ad teret, hogy beszélgessenek egymással a családtagok, vagy akár csak szemlélődjenek, nézzék a lehulló faleveleket, próbálják a feléjük áramló irdatlan mennyiségű információt tisztázni, feldolgozni. Hatalmas öröm számunkra, hogy a 319 magyarországi iskola mellett 129 erdélyi iskola is bekapcsolódott a kihívásba, nemzetegyesítő ereje is van a játéknak, hiszen a probléma sem ismer országhatárokat. Az első hét eredményei pedig szinte hihetetlenek, csak az anyaországi iskolák több mint 1 440 000 analóg percet gyűjtöttek – ez 2,7 évet jelent! Fantasztikus szám.
– Az igyekezet, próbálkozás dicséretes, de legyünk őszinték, óriási az ellenérdekeltség. A techcégek azon dolgoznak, hogy minél kevésbé legyenek önálló gondolataink, egyre rosszabbul érezzük magunkat a telefonunk nélkül, hozzáláncoljanak mindenkit az eszközhöz és így külső üzenetek kiszolgáltatottjai legyünk. Ha pedig kialakul a függőség, már szinte lehetetlen visszafordítani azt, különösen a gyerekeknél.
– Pedig lehet. Ugyan ez még csak az első alkalom, de azt elmondhatjuk: maguk a fiatalok abszolút érzik, hogy valami nincs rendben, hogy túl sokat ülnek és görgetnek sokszor teljesen silány, értelmetlen videókat. Túl sok az az idő, amit ezeknek a készüléknek a bűvkörében töltenek. A gyerekek is érzik, hogy ez nekik sokszor nem jó. Persze nem tudunk visszafelé haladni az időben, az új technológia egy csomó hasznos dolgot is hozott az életünkbe, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy kontroll nélkül használjuk azt. Mi éppen az okoseszközök okosabb használatát próbáljuk elérni, ami nyilvánvalóan nagyon nehéz, mert ezek a cégek, szolgáltatók valóban azt akarják, hogy a figyelmet folyamatosan ott tartsák, ami társadalmi szinten is problémákhoz vezet. Átértelmezi akár a demokráciának az eddigi megszokott lényegét, a szabadságról, az emberről alkotott fogalmainkat, és akkor a mesterséges intelligenciáról még nem is beszéltünk. Muszáj mederben tartani ezt a jelenséget és nem engedni, hogy az eszközök uralkodjanak felettünk. Ellenkezőleg, szolgálniuk kell minket. Szerencsére a gyerekek ezt érzik is, csak segítenünk kell nekik – minden kreativitásunkat bevetve –, hogy ne szippantsa be őket a digitális világ. Az akciónkhoz csatlakozva mindenki nyer, mert az analóg idő minden perce aranyat ér!
Borítókép: Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója beszél a Szent István Intézet szervezésében megrendezett Schuman terv 75 – Az Európai kereszténydemokrácia múltja, jelene és jövõje címû konferencia kerekasztal-beszélgetésén a budapesti Scruton V.P. közösségi térben 2025. május 23-án. – Fotó: MTI/Purger Tamás



