Hat magyar konzul és folyamatos ügyelet segíti a magyar szurkolókat Dublinban

Szerző: civilek.info

SPORT

Ír-magyar - A magyar labdarúgó-válogatott edzése

Hat konzul lesz jelen az Írország-Magyarország mérkőzésen szombaton Dublinban a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén, aki magyar győzelmet vár.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a jegyértékesítés már lezárult, és 1690 darab vendégjegy kelt el a magyar drukkerek részére.

A szurkolók gyülekezési pontja a Slattery’s Pubban lesz 18 órakor, amely 500 méterre található az Aviva Stadiontól, majd a vonulás 18 óra 30 perckor kezdődik – tudatta.

A helyszínen összesen hat magyar konzul teljesít majd szolgálatot annak érdekében, hogy ha bárkinek bármilyen ügyes-bajos dolga akad, vagy segítségre van szüksége, akkor hozzájuk tudjon fordulni. Két konzul kollégám a stadionban várja majd a szurkolókat. Ketten lesznek jelen a gyülekezési ponton és a vonulás során. Két konzulunk pedig a repülőtéren segít majd a járatok érkezésekor és indulásakor a magyar szurkolóknak” – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy szombaton két járat indul Budapestről Dublinba, vasárnap pedig három az ellenkező irányban. „Tehát a konzuljaink a reptéren is ott lesznek, hogy ha a magyar szurkolóknak a beutazáskor vagy hazainduláskor bármi problémájuk van, vagy segítségre szorulnak, a konzuljainkhoz fordulhatnak” – húzta alá.

És természetesen az Országos Rendőr-főkapitányságtól is utaznak ki delegáltak, ők összesen hárman lesznek” – folytatta.

A miniszter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel 6 órától: +36 30 120 9151.

Mindenkinek jó szurkolást és magyar győzelmet kívánok!” – összegzett.

MTI

Címlapkép: Telki, 2025. szeptember 5.
A magyar csapat tagjai a labdarúgó-válogatott edzésén az MLSZ Telki Edzõközpontjában 2025. szeptember 5-én. A csapat az ír válogatott ellen lép pályára Dublinban a 2026-os világbajnokság selejtezõjében szeptember 6-án.
MTI/Purger Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004