Hatalmas siker Orbán Viktor országjárása, ma Miskolcra vár mindenkit a kormányfő

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Orbán-országjárás

Kaposváron, Egerben, Dunaújvárosban és Szentendrén is hatalmas tömeg vett részt a miniszterelnök országjárásán. Azonban nincs megállás, mivel Orbán Viktor szombaton délután Miskolcra látogat, ahol várhatóan szintén rengetegen hallgatják meg a helyszínen a kormányfő beszédét.

Hatalmas siker Orbán Viktor országjárása, az eddigi négy helyszínen rengetegen hallgatták meg élőben a miniszterelnök beszédeit. A kormányfő a héten több városba is ellátogatott, hogy személyesen találkozzon az emberekkel. Az országjárás hétfőn Kaposváron kezdődött, ahol óriási tömeg fogadta Orbán Viktort, majd kedden Egerbe látogatott a kormányfő, ahol szintén rengetegen voltak rá kíváncsiak. Szerdán Dunaújvárosban is nagy volt az érdeklődés a kormányfő iránt. Pénteken Szentendrén folytatódott az országjárás, ahol zsúfolásig megtelt a város főtere a miniszterelnök beszédére.

Azonban nincs megállás, hiszen szombaton Miskolcra vár mindenkit Orbán Viktor, aki 16 órakor áll színpadra a Szent István téren. Az országjárás első négy helyszínének a sikere után várhatóan a további rendezvényekre is nagy tömeg fog ellátogatni.

A választási kampány hajrájában kiemelt jelentősége vannak az országjárásnak abból a szempontból is, hogy melyik oldal mennyire tudja aktivizálni a saját szavazótáborát és megszólítani a bizonytalan szavazókat.

A miniszterelnök országjárásának a sikere azt mutatja, hogy a mozgósítási versenyben a Fidesz–KDNP felülkerekedett a Tisza Párton. Jóval többen vettek részt Orbán Viktor országjárásának szentendrei állomásán, mint korábban a Tisza Párt helyi rendezvényén. Ezt a miniszterelnök sem hagyta szó nélkül, aki a közösségi oldalán azt írta, hogy

4:0 ide!”

A miniszterelnök két képet is megosztott a bejegyzésben. Az egyik az országjárásának szentendrei állomásán készült, ahol a kormányfőt hatalmas tömeg fogadta. A másik kép a Tisza Párt szentendrei kampányrendezvényén készült, amelyen szemmel láthatólag jóval kevesebben vettek részt, mint Orbán Viktor országjárásán.

Az országjárás első négy állomásának a sikere után várhatóan Miskolcon is hatalmas tömeg fogadja majd a miniszterelnököt.

De nem a miskolci lesz a hét utolsó rendezvénye, mivel vasárnap 16 órakor Orbán Viktor Hódmezővásárhelyre látogat.

A miniszterelnök a Bessenyei Ferenc Művelődési Központhoz várja a szimpatizánsokat. A kormányfő még tovább pörgeti országjárását a kampány hajrájában, és a jövő héten újabb helyszíneken folytatja a mozgósítást.

Orbán Viktor

  • március 23-án Kecskemétre,
  • március 24-én Nagykanizsára,
  • március 25-én Esztergomba,
  • március 26-án Törökszentmiklósra,
  • március 27-én Veszprémbe és Győrbe,
  • március 28-án Pécelre,
  • március 29-én pedig Békéscsabára látogat.

Az országjárása során Orbán Viktor részletesen beszélt az április 12-i választás tétjéről. – Április 12-én arról kell döntenünk, hogy a saját döntéseink szerint alakítjuk-e az életünket vagy kívülről ránk erőszakolt érdekeknek engedelmeskedünk. Épelméjű magyar ember nem akar háborút, de a kérdés nem az, hogy akar vagy nem. Az a kérdés, hogy van-e ereje, képessége, bátorsága, hogy kimaradjon a háborúból – mondta a miniszterelnök.

A mi közösségünkön kívül nem látok senkit az országban, aki Magyarországot kívül tudná tartani a háborún. Készen állok arra, hogy belevágjunk ebbe és megcsináljuk”

tette hozzá.

Majd azt kérte, hogy a polgárok újítsák meg azt a szövetséget, amit 2022-ben hoztak létre. Akkor egy háborúellenes szövetséget hoztak létre a választáson.

A miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsról hazatérve szót ejtett az EU háborús terveiről is.

Brüsszelben rá akarták venni Magyarországot, hogy álljon be a sorba: adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és fogadjuk el, hogy olajblokád alá vesznek bennünket. Világosan megmondtuk: amíg nincs olaj, nincs pénz! Magyarországot nem lehet zsarolni és fenyegetni! Minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést. Nem fogjuk megengedni, hogy elvegyék, ami a magyaroké!” üzente a kormányfő Szentendrén.

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004