Hatalmas sikerrel tért vissza a CÖF-CÖKA országjárása + GALÉRIA

Szerző: civilek.info

FOLYAMI POLGÁRNASZÁD, KIEMELT

Újra úton a Folyami Polgárnaszád! A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által indított eseménysorozat keretében a szervezők tavaly ősszel már keresztül-kasul bejárták Magyarországot. A tavaszi időszakra készülve pedig egyértelművé vált: a naszádból nem maradhatnak ki a határon túli magyarok sem.

A Folyami Polgárnaszád pénteken a Partium felé vette az irányt és a Szamos partján, Szatmárnémetiben kötött ki. A programsorozat állomáshelyein együtt fellépve bizonyítjuk, hogy az eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a polgári, nemzeti kormány támogatását méltatta, felsorolva, hogy mennyi felújítás, beruházás valósulhatott meg ezeknek köszönhetően.

Pataki Csaba, Szatmár megye Megyei Tanácsának elnöke felhívta a közönség figyelmét az április 12-i választás fontosságára és kérte a jelenlévők segítségét abban, hogy közösen mutassák meg elkötelezettségüket a magyar kormány mellett.

Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója megköszönte, hogy ennyien részt vettek a szervezet rendezvényén és felhívta a hallgatóság figyelmét, nem mindegy, hogy egy polgári kormány van hatalmon vagy brüsszeli helytartók és a globális nagytőke, a bankvilág szereplői érkeznek a Tisza Párt oldalán. Arra kérte Szatmárnémeti lakosságát, fejezzék ki támogatásukat a nemzeti kormány mellett a közelgő választásokon, hiszen többek között az ő magyar állampolgárságuk is veszélyben forog.

Az RMDSZ és az Identitás Alapítvány segítségével Szatmárnémetibe látogatott rendezvényünk csúcspontjaként a Kormorán Zenekar tartott hatalmas sikerű, több mint másfél órás nagykoncertet.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA operatív igazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Pataki Csaba, Szatmár megye Megyei Tanácsának elnöke a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Koltay Gergely, Kossuth-díjas zenész, a Kormorán Zenekar alapítója (b), Vadkerti Imre (k) és Babos-Fehér Nóra, az együttes énekesei a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Koltay Gergely, Kossuth-díjas zenész, a Kormorán Zenekar alapítója a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Nézők a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Vadkerti Imre, a Kormorán Zenekar énekese a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Babos-Fehér Nóra, a Kormorán Zenekar énekese a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Gáspár Álmos, a Kormorán Zenekar hegedűse a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info
Szekeres Zoltán, a Kormorán Zenekar gitárosa a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info

Borítókép: Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója a Folyami Polgárnaszád eseményén Szatmárnémetiben – Fotó: civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004