Hazaengedték a sorozás okán elvitt magyar hallgatókat Ukrajnában

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Szijjártó Péter

Hazaengedték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemről sorozás okán elvitt magyar diákokat Ukrajnában, az újabb eset viszont ismét ráirányítja a figyelmet a béke fontosságára – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este a Facebookon.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a kormány egész nap szorosan figyelemmel követte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemről sorozás okán elvitt magyar hallgatók ügyét.

„Folyamatosan kapcsolatban álltunk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel és az egyetem vezetőivel, az ukrajnai jogszabályok ugyanis ebből a szempontból világosak: ezek a hallgatók mentesítve vannak a sorozás alól” – hangsúlyozta.

„Estére végre minden hallgatót hazaengedtek az ukrán hatóságok, ami jó hír, ugyanakkor ráirányítja a figyelmet ismételten a béke fontosságára. Minél előbb lesz béke, annál előbb szűnnek meg az erőszakos sorozások is” – folytatta.

„Mi, magyarok a béke mellett állunk, támogatjuk a békeerőfeszítéseket, és így fogunk tenni holnap Washingtonban is” – tette hozzá.

A Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságon négy magyar egyetemistát tartottak vissza, annak ellenére, hogy tanulmányaik miatt érvényes halasztással rendelkeznek.

Forrás: Facebook / MTI

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004