Csütörtök reggel a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon Gyárfás Tamás elsőrendű vádlottat hét évre, míg a másodrendű vádlott Portik Tamást életfogytiglanra ítélte a Fenyő-gyilkosság ügyében.
1998. február 11-én, valamivel este fél hat után a Margit körút és a Margit utca sarkán egy fekete Mercedes állt meg a piros lámpánál. Az autóban Fenyő János médiavállalkozó ült egyedül.
A mögötte haladó autóból aztán hirtelen egy férfi pattant ki, kezében egy géppisztollyal. Húsznál is több lövést adott le vele Fenyőre az anyósülés felőli ablakon keresztül. A médiavállalkozónak esélye sem volt a menekülésre. A helyszínen azonnal meghalt.
Azt, hogy annak idején ki húzta meg a ravaszt, már évek óta tudni lehet. Jozef Roháč szlovák bérgyilkost ugyanis már 2017-ben életfogytiglanra ítélték a tettéért, de a vádhatóság ekkor még nem nevezte meg, ki lehetett a megbízó.
Gyárfás Tamást és Portik Tamást csak 2018-ban gyanúsították meg az ügyben, majd 2019-ben emeltek vádat ellenük.
A Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke tavaly februárban első fokon 7 év fegyházat kapott, míg az alvilág egykori erős embere életfogytiglant, azonban mind a vádhatóság, mind pedig a védelem fellebbezett az ítélet ellen.
Most másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a korábbi ítéletet, így Gyárfás Tamásnak jogerősen is hét évre börtönbe kell vonulnia.
Forrás: hirado.hu
Címlapkép: MH