Hiszi a piszi!

Szerző: Csizmadia László

VÉLEMÉNY, KIEMELT

Csizmadia László

Nincs kétféle magyar út és a történelemben sem lesz megemlítve egy úgynevezett „Magyar Péter út”. A szellemi honvédők szerint egy a nemzet, egy az út. Mi nem egy brüsszeli birodalomhoz, hanem az Európai Unió egyenrangú szövetségéhez csatlakoztunk. Továbbá hiszünk abban, hogy az európai kontinens a jövőben is megőrizheti a zsidó-keresztény kultúrára alapozott szuverenitását, identitását. Ezt azonban békés szövetségben csak együttműködve, a világban zajló folyamatokat figyelembevéve, építő szellemben tehetjük.

A politika és gazdasági konfliktusok egyetlen hatásos gyógyszere a különféle érdekek konszenzussal történt megoldása. Az istenteremtette világ sokszínűsége megváltoztathatatlan törvény, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszó valószínűleg megkerülhetetlen.

Történelmi tények bizonyították, hogy az emberek közösségekbe való tömörülése rövid időt biztosít azoknak a vezetőknek, akik népüknek hátat fordítanak.

Uralkodni nem lehet képességek nélkül, beteges egoista irányba fordulva, átgázolva szűkös értelmi lehetőségeken, az ideiglenesen kapott bizalommal visszaélve.

Ezért is mondhatjuk, hogy Petőfi Sándor szavai örökbecsűek:

„Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

Sok ember eszméket követve, politikai és gazdasági fenoménnek tartja magát, nem tudja felvállalni költőnk szavait.

Emberistennek képzelik magukat, törvényeket alkotnak, a közerkölcs és a jogállamiság kizárólagos birtoklására törekednek. Közösségbe épülve, naiv társaikat butítva igyekeznek hatalomra törni. Tudjuk persze, hogy némelyek ezt tudatlanságból teszik, mások viszont megfizetett talpnyalók.

Ha körülnézünk mai világunkban, a természet bizonyítja, hogy igenis a víz az úr! Az Európai Unió mára már megpuccsolt intézményrendszere mégis csukott szemmel cselekszik. Érdemes tehát nagyító alá helyezni az utóbbi időben ott történteket.

Korrupt vezetők, Európa parlamenti képviselők, hátat fordítva küldőiknek, megkérdezésük nélkül alkotnak törvényeket, szabályokat és kötnek szerződéseket.

A „gálya” egyre vadabb vizekre téved. Célja egy új európai birodalom létrehozása. Úgy gondolják, hogy erre szolgál az Európai Unió adófizetőinek pénze. Rettegnek, háborút tartanak fent, félnek attól, hogy annak befejezését követné elszámoltatásuk. Megjelentek az önjelölt birodalmi császárság frusztrált alakjai. Manfred Weber és Ursula von der Leyen az ördöggel is cimborálnak, miközben az európai emberek nehezen megszerzett javait eltapsolják. Az Európát a tönk szélére juttató képviselők, bizottsági vezetők jól élnek a nekik juttatott javadalmazásokból.

Az Unió népeinek döntő többsége békéért kiált.

Elegük van az illegális bevándorlók közül kikerülő gyilkosokból, az újkori honfoglalásból, a szülők jogainak megsértéséből, a gender ideológia nyakukba akasztásából és mindezek felett az Ukrajnában megvalósuló népírtásból.

A brüsszeli elit fülét befogva szájal, régen hamvába dőlt erejét fitogtatja. Sunyin kontraszelektált, hazájukat kiárusító kofákat küld a patrióta szellemiségű országokba, feleadatul a regnáló kormány megdöntését adva. Ezt láthatjuk Lengyelországban is.

A negyedik alkalommal sem bontható magyar többség kemény dió, sokaknak beletörhet a foga. Ötödször is így fog történni 2026 tavaszán.

Civil társadalmunk közel tizenhat év alatt a semmiből teremtett egy új magyar világot. Miért is hagynánk, hogy mint oly sokszor, idegen szívűek kiénekeljék szájunkból a sajtot?

Nem hagyhatjuk, hogy az utóbbi évtizedek legtehetségesebb miniszterelnökét, Orbán Viktort, maffiózós módszerekkel olyan kontraszelektált politikusok, mint Manfred Weber és Ursula von der Leyen kiüssék az uniós politika sakktáblájáról. Európa közepén dobog a magyarok szabadságszerető szíve.

Hisszük, hogy külföldi segítséggel, hazát eláruló fizetett NGO-kal, uniós törvénytelen szankciókkal nem tudnak bennünket térdre kényszeríteni. Magyarország élére előre kinevezett messiásuk bűnös gondolatokkal fogant. A magyar többség látja, hogy ő a pünkösdi király címre sem érdemes.

Magyar Péter „kongresszusi” beszéde bizonyított. Itt a piros, hol a piros ígéreteivel magáról elégtelen bizonyítványt állított ki. Megbocsájthatatlan bűnt elkövetve debilnek nézte a nagyérdemű hallgatóságot. Meséjét, remélve még az első szavazók sem veszik be, amiben sokat segíthetnek azok, akik kicsit is értenek a gazdasági összefüggésekhez.

Azaz: hiszi a piszi!

A kő és Orbán Viktor is marad!

Itthon és az unióban is győzelemre fel, patrióták, mert mi már tudjuk, hogy a víz az úr.

Csizmadia László

Fotó: MTI/Purger Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004