HITÉLET
Denzel Washington: Mindenben amit csináltok, helyezzétek az első helyre Istent
Amikor egy olyan személytől kapunk tanácsot, aki sikereket ért el az életében, mindig erősebbnek érezzük magunkat. Az amerikai színész köztudottan ...
Még tisztábban, még jobban kellene szolgálni Istent és az embertársaimat
Interjú Böjte Csabával. Azt láttam, hogy a legszegényebb gyereknek is van lehetősége jól dönteni, és a leggazdagabb gyereknek is van ...
Ferenc pápa: „Istennek hála, még élek”
A Szentatya egészségügyi állapota javulni látszik, láza is lement. A Magyar Nemzet római tudósítója szerint az egyházfőnek súlyos hörgőgyulladása volt, ...
Isten éltesse a ferences testvéreket!
Nyolcszáz éves a ferences rend megerősített regulája. Assisi Szent Ferenc reguláját kereken 800 éve, 1223. november 29-én erősítette meg bullájával ...
A keresztény kultúra minden erő forrása
A reformátusok jól tudják, hogy egyszerre kétféle templomot kell tisztelni és rendben tartani az ember élete során: a kőből épült ...
Varázslatos új világ a hitoktatásban
Interjú egy különleges bábtervezővel. Manapság az egyik legnagyobb kihívás mind a hittan órákon, mind pedig a családban, hogy a gyermekeket ...
Kiakadtak az olasz rabbik az Izraelt népirtással vádoló Ferenc pápára
Olasz rabbik bírálták Ferenc pápát, és pontosítást követelnek megjegyzései miatt, amelyek a Hamászt és Izraelt egyaránt „terrorizmussal” vádolták. Ferenc szerdán ...
Naponta 15 keresztényt gyilkolnak meg a hitük miatt, de ez a nagy segélyszervezeteket nem érdekli
A magyaroknak fontos a szolidaritás vállalása, nem öncélú munkát végzünk, kiállunk a világban üldözött és sérülékeny helyzetben lévő keresztény testvérekért ...
Már csak ez hiányzott: transznemű nőkkel ebédelt Ferenc pápa a Vatikánban
Egy kolumbiai transznemű nő szerint a szentatya megnyitotta előttük az egyház ajtaját. Ferenc pápa nemrégiben tett gesztusa, hogy a transznemű ...
Magyarságára, kötelezettségeire emlékezteti a gyülekezetet a néhai építész
Emléktáblaavatással emlékeztek Makovecz Imrére vasárnap Temesváron, az építész által tervezett, 90 százalékban elkészült Új Ezredév Református Központban. A Vetró András ...








