Magyarországon nem bezárjuk a templomokat, a kolostorokat, sokkal inkább az a törekvés, hogy megmaradjon a kereszténység, az ezeréves egyház, amelyre Magyarország támaszkodhat és amiből merítkezhet.
Homokkomárom a katolikus egyház nagyon fontos „lelki erőműve”, az itt található kolostorépületet félmilliárd, a templomtornyot pedig 25 millió forintos állami támogatással újítják fel – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombat este a zalai kistelepülés templománál.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület (az egykori ferences rendház) felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A kegytemplom megújítása már korábban több ütemben elindult, most a templomtorony felújítására fordíthatnak 25 millió forint állami támogatást, később pedig a belső rekonstrukcióra is újabb hozzájárulást szánnak.
Mindez a támogatás annak a kormányzati törekvésnek a része, amely azt mutatja, hogy „Magyarországon nem bezárjuk a templomokat, a kolostorokat, nem átalakítjuk őket adott esetben szórakozóhelyekké, hotelekké, rosszabb esetben pedig (…) távoli felekezeteknek adjuk át, sokkal inkább az a törekvés, hogy megmaradjon a kereszténység, az ezeréves egyház, amelyre Magyarország támaszkodhat és amiből merítkezhet” – fogalmazott az államtitkár.
Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte: a kormány figyel erre a közösségre, ennek példája a kolostor és a templom felújítása. A 2010 óta elindult támogatási folyamat révén a térségben nemcsak templomrekonstrukciók zajlottak, de új templom is épült.
Bajnóczi Szilvia Sára, a Nyolc Boldogság Közösség vezető nővére kifejtette: a régi kolostorépület és a zarándokok által használt vizesblokkok felújítása mellett a parkolóban egy fogadópont épülhet kegytárgybolttal, valamint akadálymentesített mosdóval. A munkálatokat a tervek szerint 2027 tavaszára fejezik be.
Kitért arra is, hogy közösségük 35 éve szolgál ezen a helyen, lelkiségünk alappillére a párbeszéd, az egység keresése, egymás tisztelete. Hidakat szeretnének építeni „hagyomány és megújulás, szerzetesség, papság és világi hívek, idősek és fiatalok, egészségesek és támogatásra szorulók, Istent szeretők és a természet barátai között”.
Minden hónap 13-án több száz zarándok érkezik ide, nyaranta pedig egy ifjúsági és egy gyerektábor 100-150 fős létszámmal népesíti be a templom környékét. Közösségi házukban évente 1000-1500 látogatót fogadnak – ismertette a nővér.
Nikli Zsolt plébános arra emlékeztetett, hogy a homokkomáromi templom építése 1722-ben kezdődött el, ma a Délnyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb kegyhelye. Az alig kétszáz lelkes kistelepülés létszámának többszöröse érkezik a templomba zarándokként hónapról hónapra, hogy lelki felüdülést nyerjen.
A felújítások keretében a napokban készült el a templom csapadékvíz-elvezetése, valamint a bejárat mellett felvizesedett falak rendbetétele az egyházmegye és a hívek adományából – jelezte a plébános.
MTI
Borítókép: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár (b2), Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő (j2), Nikli Zsolt plébános (b) és Bajnóczi Szilvia Sára, a Nyolc Boldogság Közösség vezető nővére Homokkomáromban
Forrás: MTI/Varga György



