Horgásztábort szervezett a Regőczi Alapítvány

Szerző: civilek.info

CIVIL

Áder-János-Regőczi-Alapítvány

A pandémia során árván, félárván maradt gyermekek számára szervezett egyhetes horgásztábort Mártélyon, a Tisza holtágának partján a Regőczi Alapítvány.

Áder János volt köztársasági elnök a helyszínen az MTI-nek elmondta, azzal a céllal hívták életre a civil szervezetet, hogy a gyerekeket nagykorúvá válásáig, szakmájuk vagy diplomájuk megszerzéséig támogassa, hogy egyik vagy mindkét szülőjük elvesztése ne sodorja őket reménytelen helyzetbe.

Az alapítvány anyagi támogatása – a megemelt özvegyi nyugdíjjal és árvaellátással együtt – a családok jelentős részénél pótolni tudja az elhunyt szülő kieső jövedelmét. A civil szervezet jogi és mentálhigiénés segítséget is nyújt a családoknak. A gyász feldolgozásához a felnőttek és a gyermekek is pszichológustól kapnak támogatását – közölte Áder János.

A civil szervezet rendszeresen szervez szabadidős, kulturális, művészeti és sport programokat a családoknak év közben és nyáron is.

Ezeken a rendezvényeken nemcsak a gyermekek között alakulnak ki barátságok, hanem segíti azt is, hogy a szülők megismerjék egymást. A felnőttek egymást is tudják segíteni tapasztalataik megosztásával, megtörtént az is, hogy két három-három gyermekes özvegy összekötötte életét és ma már közös gyermeküket is nevelik – mondta a volt államfő.

A hétfőtől péntekig tartó táborba tíz fiú és nyolc lány érkezett az ország minden részéről.

A Magyar Országos Horgász Szövetség és a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége felajánlásának köszönhetően megvalósuló táborban résztvevő 7 és 16 év közötti gyermek a horgászás, fürdés, a halakkal és a természettel való megismerkedés mellett a többi közt Szegedre is kirándul.

A gyerekek többsége már korábban is részt vett az alapítvány különböző helyszíneken szervezett horgásztáborainak valamelyikén.

A táborokat rendszeresen az országos és a helyi horgász szövetségekkel együttműködve rendezik meg, tavaly Ráckevén tartották, jövőre pedig Békéscsabán lesz.

Áder János úgy fogalmazott, a gyermekek érdeklődésének felkeltéséhez a horgászás iránt sikerélményre van szükség, amit a keszegezés adhat meg. Az apró keszegek, a szélhajtó küsz fogásának is meg vannak a fogásai: fontos az etetés, a szerelék beállítása, a horog kivétele. Azok a gyerekek, akiknek van érzéke és megkedvelték a pecázást, később a komolyabb felkészültséget igénylő technikákat is kipróbálhatják – tette hozzá.

MTI

Címlapkép: Áder János volt köztársasági elnök a koronavírus-járvány során árván, félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány horgásztáborának résztvevőivel horgászik Mártélyon, a Tisza holtágának partján (Fotó: MTI/Oláh Tamás)

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004