Idén is lesz Protestáns sokadalom a budai Várban

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Protestáns-sokadalom-aug-20-2024

Idén is szervez az államalapítás ünnepe alkalmából kulturális, hitéleti, gasztronómiai rendezvénysorozatot a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház a budai Várban.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett programsorozat, amely a Protestáns Sokadalom címet viseli, az államalapítás előestéjén kezdődik. A Bécsi kapu téri evangélikus templomban augusztus 19-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) ünnepi istentiszteletén Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét.

Augusztus 20-án könnyű- és klasszikus zenei koncertek, előadások, gyermekprogramok és kirakodóvásár is lesz a budai Várban, összesen három helyszínen.

A Kapisztrán téren fellépnek mások mellett Gryllus Dániel és zenésztársai, a HolddalaNap és a BorzsaVári Zenekar, de a gospelt és Szabó Lőrinc verseit kedvelők sem fognak unatkozni. A gyermekfoglalkozásnak a Bécsi kapu téri templom ad otthont, itt a legkisebbek interaktív foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a templom kincseivel, olvasható a közleményben.

A klasszikus zene kedvelői sem maradnak programprotes nélkül: kórustalálkozó és orgonamaraton segít megismerni a szervező felkezetek egyházzenei sokoldalúságát.

A zenei programok mellett kiállítás és pódiumbeszélgetések is várják az érdeklődőket. Az Országos Levéltár épületében Egyedül az Írás címmel időszakos egyháztörténeti tárlat várja a közönséget, a keresztasztal-beszélgetések pedig a legégetőbb témákat érintik: a klímavédelmet, a Z generáció kihívásait és az egyház jövőjét.

MTI

Borítókép: A Kreatív Kráter Kör fellépett a tavalyi Protestáns Sokadalmon
Forrás: Református.hu/Bazánth Ivola

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004