Ifj. Lomnici: a baloldali bírálatok egy része értelmiségi kritika, másik része „sima bunkóság”

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY

ifj lomnici zoltán

A nemzetközi tendenciák teljesen mást mutatnak, mint ami Magyarországon a közjog és a közigazgatás terén lezajlott – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője a Faktumban.

A főispán és vármegye kifejezések visszatérésére vonatkozó javaslat kapcsán kifejtette,  francia, svájci, amerikai, osztrák példák is vannak a folytonosságra, hagyománytiszteletre. A javaslattal kapcsolatos baloldali bírálatokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, azok egy része értelmiségi kritika, másik része „sima bunkóság”.

Lomnici szerint az eltörlés kultúrája, a cancel culture már azóta jelen van Magyarországon, hogy a SZDSZ rátette a kezét az oktatásra, „torz, sötét történelemtudatot teremtett”.

Az alkotmányjogász beszélt azokról a törekvésekről is, hogy az Európai Parlament még több jogra akar szert tenni, a nemzeti hatáskörök kárára.

Forrás: Magyar Hírlap

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004