Az október 23-ára szerveződő Békemenet mottója még bejelentésre vár, de az alapvető célkitűzések – a béke és a szuverenitás védelme – változatlanok maradnak. Ifj. Lomnici Zoltán, a szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője a Kossuth rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy idén nem csak a szellemi honvédőkkel, hanem a Harcosok Klubjával, a Digitális Polgári Körökkel és minden jóérzésű patrióta, nemzeti keresztény civil emberrel összefogásban valósulhat meg rendezvény.
A CÖF minden esetben a külső támadásokkal szembeni nemzeti szuverenitás védelmében és a patrióta érdekek érvényesítése érdekében szervezi az eseményt.
Orbán Viktor bejelentése után Magyar Péter is gyűlést hirdetett, amire a szóvivő úgy reagált, hogy a Békemenetnek van múltja, eredetisége és hitelessége, szemben a sikertelen másolási kísérletekkel: „Magának a Békemenetnek is van egy olyan eredettörténete egy múltja, amely egyébként kötelezi a szervezőket és kötelezi azokat is, akik részt vesznek rajta, hogy megőrizzék a szeretet és az összefogás jegyében szerveződő megmozdulás hagyományait.”
„Azt hiszem, hogy erőszak és agresszió tekintetében egy olyan párt, amelynek az elnöke templomból kilépő híveket fenyeget, újságírókat a Dunába lökne, akinek a helyettese fegyverrel jelenik meg lakossági fórumon vagy éppen megemlékezésen,
nem számít, nincs valódi értéke, valódi üzenete abból a szempontból, hogy mit tenne az erőszak ellen”
– hangsúlyozta az alkotmányjogász, aki szerint
„maga a megtestesült erőszak és agresszió az a politikai közösség, amelyet Magyar Péter létrehozott, és egyébként az ötlettelenség, a program nélküliség és hát leginkább az irányított, fogott státusz miatt minden olyan lépésük, amely egyébként agresszióba torkollik, egy túlkompenzálása annak a helyzetnek, amiben létezik a Tisza Párt.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint szemben az általa felsoroltakkal, nekik nincs múltjuk, semmi sem eredeti, komoly hitelességi deficittel rendelkeznek.
Egy hamis gulyás
– véli a CÖF-CÖKA szóvivője.
Fotó: civilek.info



