„Vissza kell tekintenünk arra az időszakra, amikor teljesen természetes volt, hogy vállvetve vonultunk, küzdöttünk, örültünk lengyel barátainkkal” – mondta az „Itt az idő, Patrióták!” címmel március 14-én, a Bem téren rendezett ünnepi megemlékezésen és könyvbemutatón tartott ünnepi beszédében ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője. Emlékeztetett, hogy együtt zarándokoltak el minden évben a Bem-szoborhoz március 15-én, az 1848-49-es szabadságharc évfordulóján, de ugyanilyen közös akarat jegyében ünnepeltek együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén.
Aztán bekövetkezett az, amit sokan nem hittek vagy nem mertek remélni, és a Jog és Igazságosság Pártja a lengyel normalitást, a jobboldali konzervatív keresztény értékeket képviselő politikai közösség ellenzékbe került
– tette hozzá.
ifj. Lomnici Zoltán úgy vélekedett, hogy a jelenlegi, globalista körök és a Soros György segítségével hatalomra segített lengyel politikusok Wojciech Jaruzelski kommunista diktatúrájához hasonló rendszert hoztak létre, és Lengyelországban a jogállamiság leépítése zajlik.
Hozzátette: az „antidemokratikus ámokfutás” során nemcsak politikusokat visz el a fekete autó, de egyházi személyeket, papokat is.
A szóvivő úgy vélekedett, hogy már az első hetekben látszott, nem egyszerű kormányváltás történt Lengyelországban. A közmédiával és a független intézményekkel szembeni támadás egyértelművé tette a folyamatokat aggódva figyelő magyarok számára, hogy valami szörnyű készülődik. Mint mondta, ennek a politikai ámokfutásnak a lenyomata a könyv, amit az ünnepség során bemutattak. A könyv bemutatja a lengyel barátaik szakmai álláspontját és szembehelyezkedésüket az elmúlt bő egy év lengyel antidemokratikus jogállamisággal intézkedéseivel.
Egy konzervatív újságíró úgy jellemezte Lengyelországot Donald Tusk hatalomátvételét követően, mint koronaékszert Soros György koronáján. Ugyanis ez az erőszakos hatalomátvétel nem jöhetett volna létre Brüsszel és a Nyílt Társadalom Alapítvány NGO-i nélkül
– szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.
Hozzátette: ezt tényszerűen alátámasztják a lengyel elemzések, és bizonyíthatóan a guruló dollárok megjelentek Lengyelországban is, ott sikerre vitték ezt a törekvést azok, akik ezeket a pénzeket felhasználták. Elmondta, hogy azt a programot, amit Donald Tusk megvalósít, a magyar ellenzék már 2022-ben a zászlajára tűzte
Egy új politikai erő, az Ursula von der Leyen és Manfred Weber kötelékében működő, nekik jelentő és az irányukba lekötelezett Tisza Párt és annak vezetője, Magyar Péter a lengyel mintát tartja az egyetlen elfogadható útnak
– figyelmeztetett a szóvivő.
Jelezte, hogy Magyar Péter már a politikai szárnybontogatásait követő első időkben arról beszélt, hogyan fognak egy hatalomátváltást követően akár kétharmaddal megválasztott pozíciókból embereket elbocsátani.
Kijelentette:
ezért a 2026-os választásokon nemcsak Magyarországért fognak küzdeni, hanem Lengyelországért is.
A teljes beszéd itt nézhető vissza:
Forrás: Civilek.info / MTI
Fotó: civilek.info / Görgényi Levente