Ifj. Lomnici Zoltán: Bíróság dönthet az ügynökaktákról, sérelemdíjat is követelhetnek a meghurcoltak

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Akár komolyabb sérelemdíjat is követelhetnek azok, akiket tévesen tüntettek fel állambiztonsági hálózati személyként a november 4-én elindított Nyitottakták.hu adatbázisában – derül ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA elnöke elemzéséből. A szakértő szerint az ügyben nem csupán adatkezelési hibáról van szó: a téves besorolás az érintettek jó hírnevét és személyiségi jogait is sérthette.

Nagy port kavart, amikor kiderült, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által közzétett adatbázisban mintegy 160 olyan ember neve jelent meg a hálózati személyek között, akiket valójában az állambiztonság megfigyelt. Vagyis a kommunista diktatúra áldozatait tévesen az együttműködők közé sorolták.

Ifj. Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek adott értékelése szerint ez különösen súlyos tévedés, hiszen az ügynökmúltra utaló besorolás alkalmas arra, hogy alapvetően megváltoztassa egy ember társadalmi megítélését. – A megfigyelt személy hálózati személyként való megjelenítése az együttműködés látszatát kelti, holott az érintett a diktatúra áldozatának minősült – mutatott rá a szakértő.

Sérelemdíjat követelhetnek az érintettek

Az alkotmányjogász szerint a tévesen besorolt személyek elsősorban polgári peres úton érvényesíthetik jogaikat.

A Polgári Törvénykönyv alapján kérhetik a jogsértés megállapítását, a további jogsértéstől való eltiltást, megfelelő elégtétel adását, valamint sérelemdíj megítélését.

A sérelemdíj követeléséhez a személyiségi jog megsértésén túl nem szükséges további hátrányt bizonyítani. A sérelemdíj megítélése azonban nem automatikus: a bíróság az eset összes körülményét mérlegeli, és indokolt esetben a pénzbeli elégtételt mellőzheti is.

Ifj. Lomnici hangsúlyozta: a bíróság mérlegelheti a jogsértés súlyát, a nyilvánosság mértékét, az adatkezelő felróhatóságát és azt is, milyen hatással volt a téves besorolás az érintett életére.

A szakértő szerint az adatbázis jelentős látogatottsága, az ügynökbélyeg társadalmi súlya és az esetleges gondatlan adatkezelés egyaránt a sérelemdíj megítélése mellett szólhat. A hibás adatok gyors törlése és a nyilvános bocsánatkérés ugyanakkor enyhítő körülmény lehet.

A korrekció azonban önmagában nem teszi meg nem történtté a jogsértést.

Az elhunytak családtagjai is perelhetnek

Az elhunytak hozzátartozói is bírósághoz fordulhatnak. Ifj. Lomnici szerint a Polgári törvénykönyv alapján kegyeleti jogi pert indíthatnak, ha a téves ügynökbesorolás sérti a halott emlékét.

A kegyeleti jog ugyanis nemcsak az elhunyt személyének tiszteletét, hanem a róla kialakult emlékkép védelmét is szolgálja. A családtagok ezért kérhetik a jogsértés bírósági megállapítását, elégtételt és megfelelő jogalap esetén sérelemdíjat is.

Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy az érintettek és az elhunytak hozzátartozói a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) is panasszal fordulhatnak. A hatóság kivizsgálhatja az adatkezelés jogszerűségét, megállapításai pedig egy későbbi polgári perben is felhasználhatók.

Büntetőeljárás is indulhat, ám nehéz bizonyítani a szándékosságot

Ifj. Lomnici szerint elvileg a hibás adatközlésért felelős személyek büntetőjogi felelőssége is felmerülhet. A téves ügynökbesorolás alkalmas lehet a becsület csorbítására, így a rágalmazás tényállása is szóba kerülhet.

Elhunyt személy esetében akár a kegyeletsértés lehetősége is felvetődhet.

Az alkotmányjogász arra is kitért, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak komoly akadálya lehet, hogy ezek a bűncselekmények szándékosságot feltételeznek. Ha a téves adatok informatikai vagy adatfeldolgozási hibából eredő, jóhiszemű tévedés következtében kerültek nyilvánosságra, a szándékosság bizonyítása rendkívül nehéz.

A személyes adattal visszaélés bűncselekménye szintén felmerülhet, de annak megállapításához sem elegendő önmagában a gondatlan adatkezelés.

A szakértő ezért úgy véli, hogy az érintettek számára a polgári per kínálhatja a leginkább célravezető jogorvoslati lehetőséget.

Ifj. Lomnici azt tanácsolja a tévesen ügynöknek minősített személyeknek és hozzátartozóiknak, hogy dokumentálják a hibás adatközlést, kérjenek hivatalos állásfoglalást és bocsánatkérést, majd jogi képviselő segítségével mérlegeljék a hatósági panasz vagy a bírósági eljárás megindítását.

Az alkotmányjogász szerint a gyors helyesbítés és a felelősségvállalás enyhítheti a történtek következményeit, de nem zárja ki, hogy az érintettek jogi úton kérjenek elégtételt.

Mint a civilek.info is megírta, a tévesen ügynöknek minősített személyek között szerepelt Lezsák Sándor korábbi fideszes országgyűlési képviselő is. Az adatbázis körüli botránynak politikai következményei is voltak: a Fidesz Tarr Zoltán lemondását követelte, a történtekért a Tisza-kormány felelősségét hangsúlyozva.

Az ÁBTL elismerte a tévedést és bocsánatot kért Lezsák Sándortól, aki bírósági eljárást helyezett kilátásba. A Fidesz–KDNP a Nyitottakták.hu leállítását és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lemondását követelte, míg Lezsák Anna, az érintett politikus lánya a levéltár főigazgatójának távozását sürgette. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán bocsánatot kért Lezsáktól.

Péntek reggel Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, a Kossuth Rádió Felkelő című műsorában kijelentette, a hibáért az első számú vezetőnek kell vállalnia a felelősséget. Szerinte szakmailag úgy tisztességes, ha elhárítják a hibát, utána pedig az első számú vezető felajánlja a lemondását.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA elnöke a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004