Továbbra is sok problémával küszködik a Liverpool, ezek egyike a gólszerzés. A nyári szerzemények ritkán rezegtetik meg a hálót, és ugyanez igaz az előző idény gólkirályára, Mohamed Szalahra is. A Liverpool egykori csatára, Daniel Sturridge megtalálta a megoldást, kérdés, hogy Arne Slot vezetőedző megfogadja-e a javaslatot a ma esti, Leeds elleni mérkőzésen a Premier League 15. fordulójában.
Már-már a döntetlen is sikernek számít a Liverpool jelenében, hiszen megannyi korábbi mérkőzéssel ellentétben a Sunderlandtől legalább nem kapott ki az angol bajnok, 1-1-gyel ért véget a szerdai Premier League-találkozó az Anfielden. A klubikon Jamie Carragher is megállapította, hogy egykori csapata az egy pontnak is örülhet, viszont őt nagyon aggasztja, amit a Liverpool a pályán művelt. Az egykori védő szerint mintha képtelen lenne gólokat lőni Arne Slot alakulata.
Szalah betalál a Leeds ellen?
Valóban, az előző idényhez képest jóval kevesebbet termel a Liverpool. Ez részben köszönhető annak, hogy hiába döntögettek rekordokat a Vörösök a sztárigazolásaikkal, nem sikerült betölteniük az űrt, amelyet a távozók maguk mögött hagytak. És legalább ekkora baj az is, hogy Mohamed Szalah elveszítette a góllövő cipőjét.
Az egyiptomi szélső a legutóbbi két bajnokin már a kispadot koptatta, csak a Sunderland ellen cserélte őt be Slot. Ma este 18.30-kor a 17. Leeds vendége lesz a 9. Liverpool, és bár Szalah csak árnyéka önmagának, a hazaiak edzője, Daniel Farke attól tart, hogy éppen most törik át majd nála a gát.
– Ő egy világklasszis, és ennek megfelelő számokat is hoz. Amikor egy hozzá hasonló szintű játékos nehéz időszakon megy keresztül, az nagyon veszélyes, mert minél több meccset játszik le gól és gólpassz nélkül, annál nagyobb a valószínűsége, hogy betalál. De remélhetőleg a szűk időszak még egy meccsig kitart – fogalmazott a Leeds német menedzsere.
Sturridge a Liverpool sztárigazolásaiban látja a megoldást
Ő tehát arra számít, hogy Szalah feltűnik majd a pályán, a Liverpool egykori gólvágója, Daniel Sturridge viszont úgy képzeli, hogy nem lesz ott, legalábbis az kezdőcsapatban nem. Szerinte merészet kell húznia Slotnak, ha ki akarja vezetni a csapatot a gödörből, és olyat tenni, amit korábban egyszer sem: a három legdrágább nyári érkezőjét, Alexander Isakot, Florian Wirtzet és Hugo Ekitikét egyszerre pályára küldenie.
„Nem én vagyok az edző, nem dönthetek helyette, de azt mondom, hogy ha meg akarja változtatni a felállást és egy kicsit máshogy játszani, akkor én bevállalós lennék. Mondjuk Ekitikét és Isakot együtt játszatnám elől, hogy kiderüljön, ez-e a megoldás. Ha megint kihagyja Szalahot, akkor kipróbálnék valami mást, Wirtzet tenném be tízes pozícióba mögéjük, és meglátjuk, sikerül-e helyzetet teremtenie nekik”
– vázolta fel az elképzeléseit az angol exfutballista.
Sturridge arról is elmondta a véleményét, hogy egyes felvetések szerint Szalah nem tölti majd ki a 2027 nyaráig szóló szerződését. – A saját szintjén teljesít? Nem, de mások sem. Ő akar lenni az oka annak, hogy nyernek, sok támadó így gondolkodik, és Mo esetében ez korábban sokszor így volt. Én nem vagyok biztos abban, hogy ő lenne az oka annak, hogy a Liverpool nem nyer. Tavaly ő volt a bajnoki cím kulcsa, az emberek mégis azonnal megkérdőjelezik őt. Fáj ezt látnom. Egyértelmű, hogy nem boldog, de senki sem lenne az, hiszen ahhoz van szokva, hogy ő a főszereplő. Eljön az az idő, amikor meg kell hozni egy döntést, de szerintem még nem tartunk ott. A klub és Szalah képes felállni innen – állapította meg Sturridge.
Címlapkép: Mohamed Szalah – Fotó: Facebook / Liverpool FC


