Indiában méreti meg magát Magyarország Szépe

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Katzenbach-Andrea

A kiskőrösi Katzenbach Andrea május 7-én utazik az ázsiai kontinensre, hogy részt vegyen a verseny köré szervezett Miss World Fesztiválon.

A napokban jelentette be a Miss World elnök-vezérigazgatója, hogy a 72. nemzetközi finálét India egyik legfiatalabb államában, Telanganában tartják május 31-én.

A kiskőrösi Katzenbach Andrea felkészülése tehát a finisébe fordul, május 7-én utazik az ázsiai kontinensre, hogy részt vegyen a verseny köré szervezett Miss World Fesztiválon.

A világ legrangosabb szépségfesztiválja, a Miss World 2025-ben visszatér Indiába.

A 72. alkalommal megrendezett világverseny köré szervezett fesztivál négy héten át, május 7–31. között tart, Telangana, a gazdag örökséggel rendelkező, ugyanakkor legdinamikusabban fejlődő indiai állam különböző helyszínein. A nyitó- és záróünnepséget, valamint a finálét Hyderabadban rendezik meg.

A magyar résztvevő a Magyarország Szépe Miss World Hungary 2024 cím birtokosa, Katzenbach Andrea lesz,

aki már megkezdte a felkészülést a nemzetközi fináléra, ám ez mostantól még intenzívebb időszak lesz számára, hiszen számos ruha- és táncpróba vár rá, miközben testileg és lelkileg is felkészül az előtte álló kihívásra.

A kor médiahasználati szokásaira reagálva újdonság, hogy elkészült a Miss World-applikáció, ahol az országok versenyzői közösséget építhetnek maguknak, és ahol megosztják a versennyel kapcsolatos híreket, képeket és élményeket.

Forrás: MTVA

Címlapkép: A győztes 23 éves kiskőrösi Katzenbach Andrea a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán 2024. június 23-án.Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004