Indul a Folyami Polgárnaszád – országjárásba kezd a CÖF

Szerző: civilek.info

CIVIL, FOLYAMI POLGÁRNASZÁD, KIEMELT

Ott leszünk a 106 választói kerületben úgy, hogy egyeztetünk a választói kerületek vezetőivel, majd nyilvánosan együtt fellépve bizonyítjuk, hogy ez eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány hétfői sajtótájékoztatóján Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke ismertette a Folyami Polgárnaszád részleteit. Az eseményen elhangzott beszédét alább változtatás nélkül közöljük.


Ma már a józanul gondolkodó polgárok, figyelve a pattanásig feszült politikai és gazdasági helyzetet, észlelik, hogy társadalmaik, közösségeik veszélyhelyzetbe kerültek. Ezért is sokasodik a szellemi honvédők tábora.

Az Európai Unió kontraszelektált, önjáró vezetősége bemutatta, hogy miként változott állatorvosi lóvá. Az Unió országainak polgárai elhűlve látják közösségi intézményrendszerük összeomlását. A tények politikai és gazdasági csődhelyzet felé vezetnek. Az úgynevezett nyugati világ fényei már alig pislákolnak. Németek, franciák, spanyolok, hollandok, lengyelek vezetői hátat fordítottak népüknek. Bizalmukkal visszaélnek. Áldemokráciában tiporják a népfelség elvét.

A közelgő választásoktól megrémülve menekülnek, bizakodva és reménykedve az uniós birodalmi elképzelésekben. Ezeknek anyja Ursula von der Leyen, apja pedig Manfred Weber. A nevezett országok vezetői, miközben odaadják hazájuk szuverenitását, helytartói szerepekért udvarolnak. Választóik adóforintjait Ukrajna feneketlen zsákjába szórják, miközben a jóléti államok ködbe vesznek. A megfékezhetetlen újkori honfoglalók, az illegális migránsok mélybe rántják az őslakók életszínvonalát, szűkítik életterüket.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke és Fricz Tamás politológus a Folyami Polgárnaszád elindulását ismertető sajtótájékoztatón a Polgárok Házában. Fotó: Civilek.info

A meg nem kérdezett polgárok nagy többségének véleménye szerint az Európai Uniót a tagállamok patriótái menthetik meg. A tagországok polgárainak feladata eltakarítani a fogott országvezetőket. Helyben a valódi demokrácia, a jogállamiság és a szabad akarat érvényesítése az elsődleges, majd ezt követi az Unióban a mellérendelt viszonyban létező államok közös érdekeinek garantálása, konszenzusos akarattal.

A magyar út erre vezet. Orbán Viktor, felelősségét átélve jelezte, hogy a mindenkori népakarat meghallgatásával, majd odaadó munkával jó úton haladunk. A külföldről médiumokkal és pénzzel támogatott magyarországi ellenzék célja, betarthatatlan ígéretek halmazával, a hatalom átvétele.

A CÖF-CÖKA támogatói, a békemenetek résztvevői elkötelezettek a közös kormányzás megvalósításában. Ezért a CÖF-CÖKA Folyami Polgárnaszád elnevezéssel országjárásba kezd. Ott leszünk a 106 választói kerületben úgy, hogy egyeztetünk a választói kerületek vezetőivel, majd nyilvánosan együtt fellépve bizonyítjuk, hogy ez eddigi eredmények folytatásának nemcsak jelene, hanem jövője is van.

Országjárásunk alkalmával mérlegelésre biztatjuk a fiatal és idősebb korosztályt. Éltetjük a hazaszeretetet és a családok összetartó erejét. Elkísér bennünket a Kormorán együttes 2-2 tagja. Szellemi honvédőket toborzunk, eszmeiségünket és szívünk hangjait szólaltatjuk meg. Két gépkocsival helységről helységre járva és az alkalomra készült zsebkönyv tartalmával bemutatjuk eredményeinket. Jelezzük, hogy a négyszer megvalósult kétharmados összetartozás, az ebből fakadó bizalom és biztonság drága kincs, a békés jövőt jelenti.

A hamis prókátorok, messiások idején a történelemben már többször átéltük, elszenvedtük árulásukat és féktelen hazugságaikat.

Tanultunk, nem kérünk belőle!

Mi magyarok világítsuk be, segítsük kikövezni Európa új útját, erős keresztény erkölcs, hazaszeretet, családjainkért érzett felelősség egyre fényesedő lámpásával.


Fricz Tamás politológus a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy olyan, a korábbiaknál markánsabb kihívás érte az elmúlt időszakban a keresztény-nemzeti tábort, ami harcra késztet. Van mit megőrizni és van mit elveszíteni, ezért meg kell erősíteni a táboron belüli összetartást, továbbá a legfontosabb a patrióta identitás megőrzése.

A politológus úgy vélekedett, a nyár megmutatta, hogy a keresztény-nemzeti tábor képes a megújulásra, hiszen a Harcosok Klubjának és a Digitális Polgári Köröknek együttesen immár mintegy százezer tagjuk van. Ugyanakkor szükséges az is, hogy jelen legyenek az offline térben.

Ezzel kapcsolatban felidézte, a 2002-ben létrehozott polgári körök sikere alapozta meg a Fidesz-KDNP társadalmi beágyazottságát, majd a polgári köröktől 2009-ben a CÖF vette át a zászlót.

Közölte, a Tisza Párt és elnöke, Magyar Péter világossá tette az elmúlt időszakban: a választásokig nem hajlandóak világosan beszélni arról, mit terveznek, illetve „mellébeszélnek és hazudnak”.

Hozzátette: ennek ellenére mindenki tisztában lehet a programjukkal, hiszen a Tisza Párt része az ukránbarát, háborúpárti brüsszeli hálózatnak, amely támogatja az LMBTQ ideológiát, az illegális migrációt, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt a túlzott zöldprogramot, amely tönkreteszi Európa gazdaságát. Továbbá a kohéziós és az agrárgazdálkodást segítő alapok csökkentését, amely súlyos károkat okozna Magyarországnak – sorolta.

Mindez azt jelenti, hogy a Tisza Párt programja a brüsszeli elitből jön, ha pedig nem sikerül ettől megvédeni Magyarországot, akkor „felismerhetetlenségig visszaszorult ország leszünk” – mondta Fricz Tamás.

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004