Feljelentette Budai Gyula Ruszin-Szendi Romuluszt, miután kiderült, nemcsak Szeghalmon, hanem egy másik tiszás fórumon is fegyver lehetett a volt vezérkari főnöknél. A helyzetet súlyosbítja, hogy Magyar Péter honvédelmi tanácsadója közelében fiatalkorúak is voltak.
Rendzavarás szabálysértés gyanújával tett feljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon Budai Gyula Ruszin-Szendi Romulusz újabb fegyverbotránya ügyében – értesült a Magyar Nemzet.
A miniszteri biztos feljelentése előzményeként leírta, egy Szeghalmon készült videófelvétel alapján úgy tűnik, hogy Magyar Péter embere fegyvernek látszó tárggyal (azóta kiderült, hogy kézifegyverrel) ment a Tisza Párt egyik rendezvényére, miközben „szeretetországról” papolt a hallgatóságnak. Magyar Péter azóta már beismerte: valóban fegyver volt a vezérkari főnöknél. Az ügyben szabálysértési eljárás indult. Ruszin-Szendi fegyverét pedig lefoglalta a rendőrség.
Budai a hatóságnak azt írta, sajtóinformációk szerint egy másik tiszás rendezvényen is látszott a felvételeken, hogy fegyvernek látszó tárgy van Magyar Péter bizalmasánál, mindezt úgy, hogy a közelében fiatalkorúak is voltak.
Mindezek miatt tett Budai Gyula feljelentést.
Forrás: Facebook/Ruszin-Szendi Romulusz


