Jöhet a BL-döntő a Puskásba!

Szerző: civilek.info

SZÍNES

Fotó: MTI

A magyar kormány zöld utat adott a világ egyik legnagyobb sportrendezvényének, támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

A Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleménye alapján a kormány határozatának értelmében támogatja a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a 2026-os vagy 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre benyújtandó pályázatát és biztosítja az ehhez szükséges garanciavállalásokat.

„A Bajnokok Ligája-döntő érvényes pályázatának feltétele, hogy a kormány képviselője – jelen esetben a honvédelmi miniszter – felhatalmazást adjon az UEFA által megkövetelt és megfogalmazott nyilatkozatok aláírására. A nyilatkozatok magukban foglalják a szükséges garanciákat” – áll a közleményben.

Emlékeztetnek, hogy a Puskás Aréna 2019-es átadása óta adott már otthont Európa-liga-döntőnek, Európai Szuperkupa-mérkőzésnek és Európa-bajnoki találkozóknak is, melyek megrendezése mind a kontinentális szövetség, mind a szurkolók körében sikert aratott. A győztes pályázatról májusban várható döntés – tették hozzá.

MTI

Forrás: MTI/KKBK

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004