Júniustól visszatérítik a késő vonatok árát

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

MÁV, vonat

Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken kiadott utasításai szerint a következő években jelentős fejlesztések várhatók a MÁV-nál. Júniustól visszatérítik a jegyár felét a legalább 20 percet késő vonatok után, év végéig pedig minden pályaudvari mosdót felújítanak. Emellett új buszjáratok, korszerűbb mozdonyok és egy fejlettebb digitális rendszer is érkezik.

A késések miatt eddig sok kritika érte a MÁV-ot, most azonban változás jön: június 1-től az utasok visszakaphatják a vonatjegyük árának felét, ha a járat legalább 20 percet késik. A havi bérlettel rendelkezők is kedvezményt kapnak, amennyiben egy adott hónapban legalább ötször szenvednek el 20 percnél hosszabb késést – ők 10 százalékos engedményt kapnak a következő vármegye- vagy országbérlet árából – derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi kiadványából.

2025 végéig az összes pályaudvari illemhelyet felújítják, és modern fizetési rendszert alakítanak ki:

készpénzzel és elektronikusan egyaránt lehet majd fizetni.

Ugyanakkor a MÁV-csoport utasai – akár az új MÁV Plusz applikáción keresztül, akár érvényes jeggyel vagy bérlettel – ingyen használhatják majd a mosdókat. A vállalat célja, hogy a mosdók fenntartása gazdaságilag is fenntartható legyen, miközben biztosítják a tisztaságot és a folyamatos működést.

Emellett új buszokat és modernizált mozdonyokat állítanak forgalomba.

A közlekedési miniszter utasításai szerint:

  • Április 1-től folyamatos takarítószemélyzet lesz az IC vonatokon.
  • 1000 új autóbusz érkezik, ezek közül 500-at még idén forgalomba állítanak.
  • A mozdonyflotta korszerűsítésének első üteme 2025 végére, a második 2026 végére zárul. Ennek részeként legalább 70 új mozdony áll forgalomba.
  • 2025 közepéig 100 vasúti kocsit újítanak fel és állítanak ismét forgalomba.
  • Új digitális rendszer és MÁV Plusz applikáció érkezik ( A MÁV 2026 januárjáig egy MÁV Plusz névre keresztelt új alkalmazást fejleszt, amely beépített késés-ellenőrző funkciót, ügyfélszolgálati támogatást és egy „késési biztosítás” nevű szolgáltatást is tartalmaz majd. Az applikáció később a pályaudvari mosdók beléptetésére is alkalmas lesz.)

A 2025 áprilisától a jegyvásárláskor egyértelműen feltüntetik, hogy egy adott vonat rendelkezik-e klímaberendezéssel. Ha az utasok az adott vonalon nem találnak klimatizált járatot, akkor a MÁV klímás buszos alternatívát biztosít számukra ugyanolyan feltételekkel.

Továbbá a GYSEV egyes erőforrásait a MÁV-hoz integrálják, és 733 kilométernyi vasútvonal üzemeltetését adják át a GYSEV-nek 2025 közepéig. Emellett bizonyos vonalakon a személyszállítási szolgáltatások is átkerülnek 2026 márciusáig.

A következő években tehát jelentős fejlesztések várhatók a magyar vasúti és közlekedési rendszerben, amely az utasok számára kényelmesebb, kiszámíthatóbb és korszerűbb szolgáltatásokat ígér.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: mavcsoport.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004