Karácsony a kormányra tolná Budapest csődjét

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Karácsony-Gergely

Miközben a főpolgármester a kormányt okolja a kialakult helyzetért, a kabinet mentőövet dobna, ám hivatalos fizetésképtelenségi nyilatkozatot vár. A fővárosi pénzügyi káoszt tovább súlyosbítják a Budapest Brandnél feltárt busás prémiumok, átláthatatlan kifizetések és luxuskiadások.

A kormány és a fővárosi Fidesz-frakció célja, hogy Budapest működőképes maradjon, ehhez azonban tiszta és átlátható pénzügyi helyzetre, valamint felelős döntésekre van szükség. A kormány és a fővárosi Fidesz-frakció egyaránt abban érdekelt, hogy Budapest működőképes maradjon, a közszolgáltatások zavartalanul működjenek és minden dolgozó időben megkapja a fizetését – fogalmazott közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.

A budapesti Fidesz elnöke reméli, hogy a Fővárosi Közgyűlés minden tagja a budapestiek érdekeit tartja szem előtt. Úgy véli, ha valóban fennáll a fizetésképtelenség veszélye a következő év elején, akkor ezt nyíltan ki kell mondani és segítséget kell kérni.

A fővárosi önkormányzat 2025 IV. negyedévében fizetésképtelenné válhat, amelynek következtében a közfeladatok ellátása is veszélybe kerülhet. A fővárosi önkormányzat a pénzügyi nehézségeit önállóan nem volt képes megoldani, likviditási helyzetének rendezéséhez kormányzati támogatást kért – áll abban a javaslatban, amelyet Karácsony Gergely terjesztett a Fővárosi Közgyűlés elé.

A javaslatról rendkívüli időpontban, rendkívüli helyszínen szavaznak hétfőn. Karácsony Gergely 17 órára hívta össze a közgyűlést a kelenföldi buszgarázsba. Karácsony Gergely arra kéri követőit, hogy a közgyűlést követően kísérjék el őt a Karmelitába. A főpolgármester tehát lényegében tüntetést szervez, amelyet ráadásul Pride 2-nek nevezett el.

A számvevőszék vizsgálata szerint a főváros 2019 végén még több mint 214 milliárd forintnyi megtakarítással rendelkezett, ez az összeg 2022 végére szinte teljesen eltűnt. A 2019–2024 közötti időszakban 193 milliárd forintos hiány halmozódott fel.

A főváros költségvetési helyzete bizonytalan, most ott tartanak, hogy akár mínusz 33 milliárd forinttal zárják az évet, ami törvénytelen állapotot eredményezne. Ez azzal is jár, hogy január 1-jén a jövő évi folyószámlahitel-keret nem nyílik meg, így fennáll az a veszély, hogy az önkormányzati cégek és költségvetési szervek dolgozói január elején nem kapják meg a munkabérüket.

Karácsony Gergely múlt kedden egy Orbán Viktornak címzett levelet adott át egy kormánytisztviselőnek a Karmelita kolostornál, így tájékoztatva a miniszterelnököt arról, hogy amennyiben a kormány továbbra is inkasszálja a város folyószámláját, akkor januárban nem tudják majd megnyitni a város hitelkeretét. Ez pedig azt jelenti, hogy a fővárosi munkavállalók nem kapják majd meg fizetésüket, a közszolgáltatások pedig leállnak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány nevében válaszolt a főpolgármester levelére.

A miniszter közölte, a kormány a főváros működését mindenáron biztosítani fogja.

A kormány ezért kiadott egy határozatot, amelyben egyrészt elkötelezettségét fejezte ki a fővárosi közszolgáltatások és a fővárosi tömegközlekedés zavartalan működése mellett, másrészt pedig garanciát vállalt arra, hogy a fővárosi közszolgáltatásban, ideértve a fővárosi tömegközlekedésben érintett dolgozók minden körülmények között megkapják munkabérüket.

Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett Budapest működőképességének biztosításában, nyitottak a mentőcsomagra, de a kormány azt várja, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg a fizetésképtelenséget. Ezt állapíthatják meg most Karácsony Gergelyék a rendkívüli közgyűlésen.

Szentkirályi Alexandra élesen bírálta Karácsony Gergely előterjesztését a rendkívüli közgyűlésre, amely szerinte nem jó másra, mint politikai hangulatkeltésre. Mint írta, ezért nyújtottak be olyan módosító javaslatot, amely kizárólag a budapestiek érdekeit tartja szem előtt. Kiemelte: tisztán és átláthatóan kell látni a főváros pénzügyi helyzetét, és minden felelős szereplőnek egyet kell értenie abban, hogy ez a kiindulópont. Egyúttal azt is felvetette:

választ kell adni arra, hova tűnt a főváros 214 milliárdos megtakarítása, és miért merültek fel olyan kiadások, amelyek szerinte nehezen indokolhatók egy csődközeli helyzetben.

„A közös célunk egy működő, stabil Budapest” – hangsúlyozta. Szentkirályi Alexandra szerint ennek feltétele, hogy a főpolgármester felelős döntéseket hozzon, és ne politikai imázsát próbálja menteni.

A fővárosi vezetés minőségét azonban jól mutatja, hogy már több mint egy éve működik főpolgármester-helyettes nélkül Budapest. A Fővárosi Közgyűlés tavaly november óta nem tudott megegyezni Karácsony Gergely helyettesének személyéről.

A közösségi médiában ment neki Karácsony Gergelynek Vitézy Dávid is.

A Podmaniczky Mozgalom fővárosi képviselője azt írta: Karácsony olyan határozati javaslatot terjesztett a hétfői közgyűlés elé, amelyben „üdvözli” a kormány döntéseit a csőd kapcsán. Ennek fényében a rendkívüli ülés összehívása értelmetlen: a beterjesztett szöveg egy, a közgyűlés által már korábban jóváhagyott számvevőszéki jelentés újbóli elfogadásáról szól, fizetésképtelenségről azonban egy szó sincs.

Közben kifejezetten ízléstelen módon Pride 2-nek nevezi az utcára szólított támogatóit – visszaélve azok kiállásával, akik a nyáron a gyülekezési jog korlátozása miatt mentek az utcára

– írta Vitézy Dávid. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Karácsony a hétvégén a Népszavának azt nyilatkozta: „Lehet, hogy már hétfő előtt megszületik a megoldás.” Egy posztban pedig arról beszél: „Mi csak azt a 20 milliárdot kérjük, amivel tartoznak, a többit megoldjuk.”

Vitézy emlékeztetett: eddig az volt a mondás, hogy Budapestnek nem pusztán 20 milliárddal tartoznak: hiányzik az uniós források átadása, a szabálytalanul megemelt szolidaritási hozzájárulás többlete, a Lánchíd támogatása – ezek együtt százmilliárdos tételt jelentenek. Most hirtelen elég 20 milliárd, mert „a többit megoldjuk”?

Miből? Milyen háttéralku készül itt, amelyhez a közgyűlés és a budapestiek csak díszletet szolgáltatnak?

– tette fel a kérdést. Közölte azt is: ismét úgy tűnik, hülyének nézik a fővárost – nemcsak a képviselőket, hanem a budapestieket általában: ki látott már olyat, hogy valaki tüntet egy olyan kormánydöntés ellen, amelyet közben „üdvözöl”? – írta Vitézy.

Miközben Karácsony Gergely még az közgyűlés elé terjesztett javaslatában is a kormányt hibáztatja a kialakult helyzetért, nemrég olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint baloldali körök talicskázhatták ki a pénzt a fővárosból. Októberben ugyanis nyilvánosságra kerültek a Budapest Brand vizsgálóbizottságának megállapításai. A jelentés igazolhatja, hogy

a Karácsony Gergely vezette Budapest pénzét rendszerszinten folyatják ki a fővárosi tulajdonú cégekbe, ahonnan átláthatatlan módon történtek kifizetések prémiumokon, túlárazott szolgáltatási szerződéseken és indokolatlan kiadásokon keresztül.

A budapesti Fidesz-frakció szerint a problémák a Budapest Brand Zrt. esetében – amely cég a Városháza területén működik – rendszerszintűek: a közpénzek felelős felhasználása és átláthatósága egyáltalán nem biztosított. Hangsúlyozták, a legsúlyosabb az, hogy a cég vezetése még a vizsgálódás alatt is megtagadta vagy akadályozta az adatszolgáltatást, ami felveti a szándékos eltitkolás gyanúját.

Kiderült, hogy milliós fizetésük mellett több tízmillió forint prémiumot vettek fel a Budapest Brand vezetői.

A prémiumfeladatok meghatározása pedig sok esetben csak azután történt meg, hogy a feladatot már elvégezték, ami alapvetően sérti a szabályos működés elvét. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a pénzszórás mértékét jól illusztrálja az autóhasználat és a parkolás költsége is. A cég három vezetője több mint 35 millió forintot költött autóhasználatra és parkolásra. A legfelháborítóbb az, hogy mindez úgy történt, hogy a cég székhelye maga a Városháza volt, amelynek udvara egészen 2024 tavaszáig egy óriási, murvás parkolóként üzemelt, ahol ingyen lehetett volna parkolni. Ehelyett a vezetők a szomszédos luxusszálloda, a Kempinski parkolóját használták, havi 240-250 ezer forintért, összesen több mint 3,3 millió forintot elszórva az adófizetők pénzéből.

Karácsonyék emellett egy ilyen pénzügyi helyzetben aktuálpolitikai hasznot remélve bejelentkeztek a rákosrendezői területért. A Rákosrendezőnek hívott, eddig lényegében szeméttelepként működő több tíz hektáros területen egy arab befektetőcsoport, az Eagle Hills ingatlanfejlesztő vállalat óriásberuházást valósított volna meg.

Ez lett volna a Grand Budapest nevű projekt.

A tervek szerint a fejlesztő kilenc év alatt ötezermilliárd forintnyi beruházást hajtott volna végre, létrejött volna 14 ezer munkahely, az építkezéseken túlnyomórészt magyar cégek dolgoztak volna, mindez érezhetően emelte volna a GDP-t. Mindebből azonban nem lett semmi, mert miután a magyar kabinet és az Egyesült Arab Emírségek kormánya tavaly nemzetközi megállapodást kötött, majd idén január 16-án sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére, Karácsony Gergely akcióba lendült.

A főváros közműcégét ugyanis elővásárlási jog illette meg a területre, amit az önkormányzat érvényesített is.

Rákosrendező a fővárosé, de csak akkor, ha Budapest kifizeti az ötvenmilliárd forintos vételárat, amit az arab fejlesztő is lerótt volna.

A kérdés innentől csak az, miből lesz ennyi pénze a fővárosnak? A majdnem 13 milliárdos első részlettel még nem volt gond, a budapesti közműcégnél ugyanis éppen rendelkezésre állt nagyjából ennyi a fővárosi szemétégető korábbi eladásából. Az első részletet a fővárosi vállalat időben kifizette.

Magyar Nemzet

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004