A főpolgármester dühös posztban utasítja el a Gellérthegy tetején álló Szabadság-szobor talapzatára elhelyezett keresztet. A főpolgármester szerint a kereszt elhelyezése Budapest megkérdezése nélkül, a szobor alkotójának örökösei ellenére történt, és ezzel szerinte megszentségtelenítették a jelkép jelentőségét. Érdekes, amikor Karácsony korábban maga tűzte ki a szivárványos zászlót a Városháza épületére, anélkül, hogy figyelembe vette volna a vallásos vagy konzervatív családok érzékenységét. A főpolgármester frakciója rendre kereszténygyalázó akciókat tart, többek között egy óbudai templomnak szivárványszínű díszvilágítást álmodtak meg, és keresztényellenes plakátkampányt is indítottak. A vita ismét rávilágít a fővárosi politikát évek óta meghatározó identitáspolitikai szembenállásra, amelyben egyre élesebben ütköznek a vallási hagyományokat védő és a liberális értékeket előtérbe helyező álláspontok.
– A kereszt nem lehet politikai furkósbot, aki Budapest megkérdezése nélkül, a szobor alkotójának örökösei ellenére a keresztet a Szabadság-szobor talapzatába erőltette, nem tiszteli, hanem használja ezt a jelképet. Vagyis megszentségteleníti ezt a sokunk számára fontos szimbólumot, és sebet ejt Budapesten is. Aki ilyet tesz, az biztosan nem lehet felelős konzervatív, legfeljebb ostoba politikai haszonleső – írta Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán, miután felkerült a kereszt a Szabadság-szobor talpazatára.
A főpolgármester ezzel újra támadást indított a keresztény közösség ellen – írja a Magyar Nemzet.
A Várkapitányság indoklása szerint
az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát helyezték fel arra a talapzatra,
amelyet a sztálinista Borisz Jofan tervezett, és ahol korábban a szovjet katona szobra állt.
Jogi vita során az is kiderült, hogy a talapzat nem tartozik össze a Szabadság-szobor műalkotással, így szerzői jogot sem sért.
A Szabadság-szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, akinek az örökösei először tiltakoztak a változtatás ellen, de később a jogi helyzet tisztázódott.
Mint ismert, Karácsony Gergely a főépítészén keresztül próbálta megakadályozni, hogy a Gellérthegy tetején magasodjon a főváros felett a keresztény államot szimbolizáló kereszt, amit a Citadella megújításába emelt be a kormány. A Várkapitányság a Népszavának korábban azt mondta: hogy a Citadella megújítása a jövő év első felében ér véget, ezt követően minden érdeklődő számára látogatható lesz az újjászületett épületegyüttes és park, valamint a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítás.
Megemlítendő, hogy Karácsony Gergely, aki politikai haszonleséssel vádolja a magyar kormányt, miközben az ő politikai tevékenysége kizárólag szimbolikus ügyeken át értelmezhető.
Ilyen az Ukrajna uniós csatlakozása melletti kiállás vagy éppen a pride megszervezése.
Emlékezetes, sokakban ellenérzést váltott ki, hogy a budapesti városházára kikerült a szivárványos zászló, ám akkor Karácsony Gergely főpolgármester nem vette figyelembe különböző vallási csoportok érzékenységét vagy éppen a családosok ellenzését. Figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a pride megszervezése hatályos jogszabályokba ütközik.
Folyamatos kereszténygyalázás a fővárosban
Nem ez az első, hogy Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi frakciója keresztényellenesen nyilvánul meg, emlékezetes: a Kolosy téri templomnak szivárványszínű díszkivilágítást akartak adni.
Karácsony frakcióvezetője, a nyíltan homoszexuális Barabás Richárd úgy hergelt a keresztények ellen, hogy egy plakátkiállítást szervezett, ahol a keresztényeknek adható adófelajánlások ellen kampányolt és az összes papot pedofilnak állította be.
Ráadásul a főpolgármester rendre elfelejt tiltakozni a Margit hídon ismétlődően megrongált kőkeresztekről, a helyreállításukra hónapokat kell várni.
Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann-program


