Péntek délelőtt hallgatták ki gyanúsítottként a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Karácsony Gergely főpolgármestert a Pride megszervezése miatt. A tüntetők elől elzárták az épületet, így a főpolgármester a Budakeszi úton mondott beszédet a támogatóinak a kihallgatás előtt és után is. A helyszínen volt többek között Jámbor András országgyűlési képviselő, Szabó Bálint és Tordai Bence is.
Nagyjából kétszáz ember gyűlt össze a Budakeszi úton a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai épületének közelében, hogy demonstráljon Karácsony Gergely mellett, akit tíz órától hallgat ki a rendőrség a pride megszervezése miatt. A rendőrök nem engedték a tüntetőket az épület elé, de a Budakeszi úton egy sávot lezártak nekik, amitől természetesen az érintett szakaszon torlódás alakult ki – írja a Magyar Nemzet helyszíni tudósításában.
A helyszínen volt Tordai Bence, Szabó Bálint, Jámbor András, Lendvai Ildikó, Niedermüller Péter, Arató Gergely, Gelencsér Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Csárdi Antal, Barabás Richárd és a pride szervezet vezetése is, Karácsony Gergely pedig a Budakeszi úton kezdte meg beszédét – a néhány száz fős támogatói közösségének – nem sokkal tíz óra előtt. A főpolgármester beszédében megköszönte mindenkinek, hogy eljött, és reméli, hogy szabadon fog távozni. – A szabadságot és a szerelmet nem lehet betiltani és megbüntetni sem – hangoztatta.

MTI/Purger Tamás
Miután Karácsony Gergely bevonult a meghallgatásra, Jámbor András mondott beszédet. A Szikra Mozgalom vezetője arról beszélt, hogy nehezményezi, hogy Karácsonyt gyanúsítják és reményét fejezte ki, hogy hamarosan kormányváltás következik. Radványi Viktória, a Budapest Pride mozgalom egyik vezetője ezután azt hangoztatta, hogy addig nem fejezik be az ellenállást, amíg nem törlik el a gyülekezési törvényt. – A homoszexualitás egy hungarikum – fogalmazott Radványi.
Karácsony Gergely nem sokkal 11 óra után sétált ki az épületből és újból szólt a támogatóihoz.
„Rabosítás történt, hülye pózokban fotóztak, de felmerült egy probléma, úgy tűnik, 197 centis bűnözővel még nem volt dolguk”
– mondta, majd hozzátette: nem hiszi, hogy a vádemelésig eljut az ügy. Ugyanakkor úgy véli, ha ez mégis megtörténik, akkor esélytelen, hogy az ügy bíróság elé kerüljön, de panaszt tesz a gyanúsítással szemben. Karácsony Gergely ezután hosszasan méltatta a pride-ot és az LMBTQ-t támogató szervezeteket. Ígéretet tett, hogy mindig mindenkiért ki fog állni és hangoztatta: a jövő évi választásokkal megérkezik a változás.
Bár a résztvevők ellen nem indul eljárás, a szervezőkre vonatkozóan a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) továbbra is nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. A főpolgármestert az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként rövid úton idézte kihallgatásra – közölte előző héten az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Címlapkép: Karácsony Gergely fõpolgármester nyilatkozik a sajtónak kihallgatása után a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda II. kerületi Labanc utcai épülete közelében 2025. augusztus 1-jén. Gyanúsítottként hallgatták ki a fõpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében. MTI/Purger Tamás



