Kétgólos isztambuli vereség a válogatott ezredik mérkőzésén

Szerző: civilek.info

SPORT

magyra-török-szoboszlai

A magyar labdarúgó-válogatott az ezredik mérkőzésén 3-1-re kikapott csütörtökön a török csapat vendégeként Isztambulban a Nemzetek Ligája osztályozójának első felvonásán.

A nagy lendülettel kezdő hazaiak korán vezetést szereztek Orkun Kökcü révén, ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, az első félidő derekán pedig Schäfer András egyenlített. A második félidőben is magas színvonalon futballozott a két gárda, a lassan fölénybe kerülő hazaiak Kerem Aktürkoglu és Irfan Can Kahveci góljával harcolták ki a győzelmet a második félidőben.

A magyarok, akik Osváth Attila személyében újoncot is avattak, öt veretlenül megvívott találkozó után maradtak alul ismét a törökökkel szemben.

A visszavágót vasárnap 18 órától a Puskás Arénában rendezik, a párharc győztese az élvonalat jelentő A divízióban szerepelhet 2026 őszén.

Nemzetek Ligája, osztályozó az A divízióért, első mérkőzés:
Törökország-Magyarország 3-1 (1-1)

A hazai szurkolók korántsem töltötték meg a lelátókat, ellenben angolul olyan politikai üzeneteket aggattak ki, hogy „az emberiség elvesztette a lelkiismeretét Gázában” és „ha Jeruzsálem nem szabad, a világ fogságban van”, a himnuszok alatt pedig az egyik hosszanti lelátót óriási török zászló borította. A magyar drukkerek szektorát egy hatalmas kifeszített zászló díszítette, melyre az volt írva: ezernyi küzdelem.

A törökök igyekeztek az első perctől támadólag fellépni, így a meccs elején nagy nyomás nehezedett a magyar védelemre, amely a kulcspasszokat rendre lefülelte, Calhanoglu kiugratásánál pedig Dibusz mozdult ki jól a kapujából.

Az első kapura lövés a magyaroké volt, de Varga próbálkozása jócskán kapu fölé szállt, a túloldalon viszont Kökcü hajszálpontosan célzott, így szűk tíz perc alatt előnybe kerültek a hazaiak.

A bekapott gól rögtön támadóbb felfogásra sarkallta Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványait, a hazai kapusnak Nagy lövésénél és Kerkez megpattanó kísérleténél is a rövid saroknál kellett védenie. Az iram kifejezetten nagy volt, a csapatok jószerivel átrohantak a középpályán, ezért mindkét fél veszélyes akciókat vezetett.

A nagy rohanásból a magyarok jöttek ki jobban, mert egy rossz hazai kapuskirúgást követően megszerzett labda után a ziccerig kijátszott támadás végén Schäfer talált a kapuba. Ezt követően kicsit óvatosabbá vált mindkét csapat, de a lendület nem veszett el, a magyarok elsősorban Kerkez és Nagy oldalán, azaz a bal szélen tudták megbontani az ellenfelet, egy ízben előbbi remek beadását Varga fejelte mellé jó helyzetből. Ami támadásban nagy előny volt, az védekezésben kisebb hátrány: a törökök inkább a jobb oldalon veszélyeztettek, újabb gólt azonban ők sem szereztek a szünetig.

A térfélcserét követően is nagy iramban folytatódott a meccs. Továbbra is mindkét együttes győzelemre játszott és szép akciókat vezetett, ezért egymást követték mindkét oldalon a veszélyes beadások, kiugratások és lövések, a védelmek azonban az utolsó pillanatban tisztázni vagy blokkolni tudtak, ritkább esetben pedig célt tévesztettek a játékosok.

A hatvanadik perctől fölénybe került a hazai csapat, egyre kevesebb vendégakció futott végig. A törökök aztán egy remek fejessel és egy védhetetlen bombával öt perc alatt magabiztos előnyre tettek szert.

A kétgólos vezetés birtokában már kevesebb kockázatot vállalt Vincenzo Montella együttese, a magyarban pedig nem volt elég erő a hajrában a szépítésre. Ennek ellenére a csereként beállt Csoboth előtt adódott egy hatalmas lehetőség, lövését azonban blokkolta az egyik török védő, így a magyarok nehéz de nem reménytelen helyzetből várják a hazai visszavágót.

Borítókép: Isztambul, 2025. március 20.
Szoboszlai Dominik (b) és a török Eren Elmali a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozójában játszott Törökország-Magyarország első mérkőzésen Isztambulban az Ali Sami Yen Sportkomplexumban 2025. március 20-án.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004