Ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek, amikor a tömegbe hajtott egy autó Mannheimben (videóval)

Szerző: civilek.info

Uncategorized

Mannheim

Folyik annak vizsgálata, bűncselekményről vagy balesetről van-e szó.

Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben hétfőn, két ember meghalt, többen megsebesültek – tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat (egy német állampolgárt) elfogták.

Stefan Wilhelm rendőrségi szóvivő a sajtónak azt mondta, az incidens város központjában, a Paradeplatzon történt, amikor beszámolók szerint egy fekete színű terepjáró a Paradeplatzról indulva nagy sebességgel haladt az emberek közé, majd a város egyik jelképes látványossága, a víztorony irányába folytatta útját.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított is a sebesültek között van, jelenleg őt is kórházban ápolják, a rendőrség pedig egyelőre nem keres más elkövetőt és azt közölte, folyik annak vizsgálata, bűncselekményről vagy balesetről van-e szó.

A hatóságok a Katwarn nevű, vészhelyzetek idején használt üzenetküldő szolgáltatáson keresztül szólították fel az embereket, hogy kerüljék el a környéket.

Az eset miatt Nancy Faeser belügyminiszter lemondta részvételét a kölni karneválon.

A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, jelenleg az életmentésre, illetve a sebesültek ellátására kell összpontosítani.

Mannheim egyetemi kórháza bejelentette, minden előkészítettek az áldozatok fogadására, hozzátéve, hogy az intézmény életbe léptette katasztrófa- és vészhelyzeti tervét.

A támadás különösen aggasztó annak fényében, hogy az elmúlt hetekben több erőszakos cselekmény is megrázta az országot. Decemberben Magdeburgban, majd januárban Münchenben történtek halálos kimenetelű gázolások, továbbá tavaly májusban Mannheimben egy késes támadás is sokkolta a közvéleményt.

Az idei karneváli felvonulások előtt a német hatóságok fokozott készültségben voltak, miután az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető közösségi médiafórumokon felhívások jelentek meg kölni és nürnbergi rendezvények elleni támadásokra. A legutóbbi mannheimi eset tovább növeli a feszültséget az országban.

A rendőrök lefoglaltak egy járművet – egy fekete színű Ford Fiestát –, amelyről feltételezhető, hogy az elkövetőé.

Híradó.hu
MTI

Borítókép: Megrongált autó mellett helyszínelõ rendõr Mannheimban 2025. március 3-án, miután egy autós a tömegbe hajtott a németországi város központjában. Egy ember életét vesztette, többen megsérültek, a gyanúsítottat a rendõrök elfogták.
Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004