Amikor a buta ember okoskodik, vagy vigyorgunk, vagy bosszankodunk rajta. Amikor viszont az okos ember értetlenkedik magától értetődő dolgokon, az ember gyanakszik. Mert az okos ember nem véletlenül tesz úgy, mintha nem lenne okos.

Bevallom, még ha ezért sokan meg is vetnek, hogy tisztelem Fodor Gábort. Több okból is. Sok mindenben erősen különbözik a véleményünk, azt azonban el kell ismerni, hogy ő a legkevésbé ellenséges liberális. Gondolkodó ember, aki nem rest elismerni, ha a kormányoldal valamit jól csinál. Igaz, sok esetben ő is rossznak, elhibázottnak véli azt, ami szerintünk jó és helyes, de ezt kulturáltan, érvelve állítja. Más kérdés, hogy az érveivel szemben vannak ellenérveink.

Persze, hallom szélsőbalról, ő is a Fidesz embere, hiszen a pártból vált ki, de csak színleg. Ez butaság. Valóban elhagyta a keresztény-konzervatív oldalt, mert az ő liberalizmusa nem fért össze a patrióta ideológiával, viszont tény, hogy nem vált árulóvá. Nem lett vérig sértett, bosszúszomjas gazember, nem kezdett sarat dobálni egykori tagtársaira és azokra, akik ugyanazt a nézetrendszert vallják, mint a Fidesz-KDNP.

Nem vált ádáz ellenséggé, csak tisztelhető ellenféllé.

Az árulót más fából faragják. Olyan ember, aki addig híve a hatalmon lévőknek, amíg az számára előnyös, de azonnal ádáz ellenséggé változik, ha már nem húzhat hasznot belőlük. Ismerünk ilyen embert, de most nem róla van szó.

Fodor Gábor okos ember, ezért is kezdtem gyanakodni, amikor egy vitaműsorban azt fejtegette, a mi érdekünk az lenne, ha ki tudnánk egyezni, kompromisszumra jutnánk az EU balliberális vezetésével. Azt ugyan elismerte, hogy ez ma nem lehetséges, de akkor is el kellene érni.

Igaza van? Természetesen igen – és nem. Valóban üdvös lenne egyezségre jutni az ellenoldallal, csak éppen teljesen meddő ez a próbálkozás. Hiszen számtalanszor megkíséreltünk ilyen megállapodásra jutni, és számtalanszor bebizonyosodott, hogy a másik oldal egyáltalán nem ezt akarja. Számukra egyetlen út fogadható el, ha Magyarország mélyen meghajol az akaratuk előtt és jó kutyaként teljesíti a gazdi minden utasítását. Persze úgy, hogy közben nem ugat vissza.

Ne felejtsük el, hogy mi történt a covid utáni közös helyreállítási hitelfelvétel ügyében. Akkor hazánk világossá tette, hogy nincs szükségünk hitelre, erre Ursula von der Pfizer azonnal Budapestre rohant és fűt-fát megígért, csak ne akadályozzuk a dolgot. Mi is megkapjuk a minket megillető részt a közösen felvett hitelből, már másnap a számlánkon lesz a vissza nem térítendő rész…

Végül beleegyeztünk, főképpen azért, mert a déli tagállamoknak ez jelentette az egyetlen esélyt a gazdasági összeomlás elkerülésére. És a megegyezés ellenértékeként mit kaptunk? 27 szuper mérföldkövet. Azt, hogy milyen alapon kötötte bármihez is a kifizetést a balliberális banda, a mai napig nem magyarázták meg. Csak. Viszont pénzt sem kaptunk. (Na jó, 10,2 milliárd euró mégis érkezett, de nem a helyreállítási alapból, hanem a szintén visszatartott kohéziós alapból. Ja, és éppen most akarják ezt is visszavenni tőlünk.)

Nesze neked megegyezés!

Magyarország akkor, amikor csatlakozott a schengeni övezethez, kötelezettséget vállalt az európai határok védelmének biztosítására. Ez is egy megegyezés, miközben kötelezettség is. A történteket ismerjük: jött az illegális migránsáradat, mi a vállalt kötelezettséget teljesítve megállítottuk ezt az inváziót, mire hatalmas bírsággal válaszolt a nagyságos Unió és annak vazallus bírósága.

Megállapodtunk abban is, hogy az EU eléri az ukránoknál, hogy ne támadják a hazánk számára létfontosságú Török Áramlat gázvezetéket – azóta sem tettek egyetlen lépést sem az írásos megállapodás betartása érdekében.

Persze nem egyedül hazánkkal szemben ilyen „nagyvonalúak” az Uniót vezető globalisták.

Eljátszották ezt Oroszországgal is, amikor közreműködésükkel megkötötték a minszki megállapodást.

Holott – és ezt nem is tagadták! – eszük ágában sem volt betartani és betartatni az abban foglaltakat, csak időt akartak nyerni Ukrajna háborús felkészítésére. Más kérdés, hogy ez a felkészítés a jelek szerint olyan távol volt a megfelelőtől, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

Folytassam? Minek? Ennyi is bőven elég kell legyen Fodor Gábornak és valamennyi, „megegyezést” követelő polgártársunknak annak bizonyítására, hogy ezekkel képtelenség bármiben úgy megegyezni, hogy ne rúgnák fel páros lábbal a megállapodásokat. Mert mi vagyunk a kicsik, a gyarmat, az Unióban pedig minden tagállam egyenlő, de vannak egyenlőbbek is. Ők kiadják a parancsot, mi meg kötelesek vagyunk teljesíteni.

Hát ezért nem értem Fodor Gábor mondatait. Valaha úgy tudtam, hogy megállapodás alatt olyan közös akarat értendő, amely mindkét felet kötelezi annak betartására. Ma ellenben úgy látom, hogy betartás az van, de másféle képpen.

Az EU korifeusai és újmarxistái ott tartanak be nekünk, ahol csak tudnak.

Utólag persze okos lehet az ember, meg állíthat bármit, hogy én már akkor ezt mondtam, meg azt mondtam. De igaz lelkemre, én már a „mérföldkövek” idején azt mondtam, coki, erről szó sem volt, ide a pénzt feltételek nélkül, de ki vagyok én, hogy akár a szomszédig elhallatsszon a szavam? És ha el is hallatszik, kit érdekel? Viszont utólag megállapítható, már az első alkalommal sem kellett volna megpróbálnunk eleget tenni a liberálbolsevikok követeléseinek.

Azt mondják, akkor nem kaptunk volna egy eurocentet sem? Lehet. És most kapunk?

Szerző: Ifj. Tóth György
Címlapkép: Pixabay