Kiáltvány a következő ciklus régi-új patrióta kormányához

Szerző: civilek.info

CIVIL, KIEMELT

kiáltvány-cöf

Magyarország az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe, ám a nemzet hűséges szolgálata révén mindvégig sikerült megőrizni szuverenitásunkat és biztosítani családjaink védelmét. A jelen most ismét a haza védelmére szólít bennünket. Miután pedig teljesítettük történelmi kötelességünket, a múlt sikereiből merítve kell folytatnunk a magyar nemzet fennmaradását szolgáló, szuverén jövő közös építését.

E szellemiség jegyében született meg a CÖF-CÖKA szellemi honvédőinek kiáltványa az április 12-ét követően felálló, nyugodt és csendes többség támogatását élvező, régi-új patrióta kormány számára.

1. Családpolitika

• „Elismerjük a magyar anyák, családok támogatásában elért eredményeket, és javasoljuk a családpolitikai programok további erősítését a gyermekvállalás ösztönzése érdekében. Fontosnak tartjuk a nyugellátásból élők életminőségének, anyagi alapjainak további erősítését, valamint a szociálisan leszakadt, a megélhetési küszöbön vagy az alatt élők elemi létbiztonságáról való gondoskodást.”

2. Gazdaság és munkahelyek

• „Támogatjuk a gazdasági stabilitás és az adócsökkentés irányába tett lépéseket, kiemelten figyelve a fiatalokra, és várjuk a további intézkedéseket a hazai munkahelyek és a vállalkozások megerősítése érdekében.”

3. Energiapolitika

• „Elismerjük a rezsicsökkentés és az energiaárak stabilizálásának jelentőségét, és kérjük ezen intézkedések fenntartását a magyar háztartások védelme érdekében.”

4. Migráció és határvédelem

• „Támogatjuk a patrióta bevándorláspolitikai eredményeit, különös tekintettel a határaink védelmére, és kérjük a biztonságos nemzeti keretek fenntartását a jövőben is.”

5. Oktatás

• „Elismerjük a nemzeti értékekre és alkotmányunkra épülő oktatás fejlesztését, és várjuk a további intézkedéseket a magyar fiatalok tehetséggondozása érdekében.”

6. Egészségügy

• „Támogatjuk az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért eredményeket, és javasoljuk a hozzáférhetőség és minőség további javítását minden magyar állampolgár, különös figyelemmel az elesettek számára.”

7. Nemzeti szuverenitás

• „Elismerjük a magyar döntéshozatal erősítésére tett lépéseket, és kérjük a nemzeti szuverenitás további védelmét a nemzetközi együttműködések keretein belül. Fontos Magyarország közép-európai szerepének, e szerep feltételeinek megerősítése ill. létrehozása szervezeti keretekkel. Legyen az ország a szorosabban vett közép-európai térség szellemi és energetikai-kereskedelmi központja. Erősítsük a Magyarországon velünk együtt élt népekkel, közös történelmünk és kulturális hagyományok alapján, kapcsolatrendszerüket.”

8. Vidékfejlesztés és mezőgazdaság

• „Támogatjuk a vidéki és mezőgazdasági programok eredményeit, és javasoljuk a magyar gazdák és a fenntartható vidéki fejlesztések további erősítését. Tekintsük feladatnak a magyar élelmiszeripar fejlesztését, kezdjük meg a magyar tulajdonban lévő élelmiszerkereskedelmi bolthálózat kialakítását.”

9. Kultúra és hagyomány

• „Elismerjük a magyar kultúra és hagyományok ápolásában elért eredményeket, és várjuk a további programokat a nemzeti értékek megőrzése érdekében. A történelmi egyházak tekintetében –, ahogy eddig – továbbra is támogassuk a vallásszabadságot és a szabad vallásgyakorlást, a jó kapcsolatok pedig maradjanak fent a jövőben is.”

10. Biztonság és rend

• „Támogatjuk a közbiztonság és a rendvédelmi intézkedések erősítését. Javasoljuk a magyar állampolgárok életének és biztonságának további védelmét. Államrendünk alapját szolgálja a társadalmi békesség megteremtése, a következményes rend és rendszeresség állandósága.”

11. Kormányzati struktúra

• „Támogatjuk, hogy a társadalom nagyobb tömegeit érintő minden területnek legyen önálló minisztériuma, megfontolásra ajánljuk a civil minisztérium létrehozását.”

Szlogen

Maradjunk hűek értékeinkhez! Hamisnak értékeljük a rendszerváltás erőszakolt gondolatát! Védjük meg a hazánkat, építsük tovább közösen a szuverén magyar jövőt! Számítunk rátok patrióta szellemi honvédők! Pro patria et libertate!

A CÖF-CÖKA szellemi honvédőinek megbízásából

Csizmadia László
a kuratórium elnöke

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004