KIEMELT
Civil gyertyagyújtás az ukrán követségnél: „Méltósággal tiltakozunk az embertelenség ellen”
Több száz ember gyűlt össze az ukrán nagykövetség előtt. Bayer Zsolt a megemlékezésen azt mondta, azt gondolta, némán és méltóságteljesen ...
Az Európa Tanács is kimondta: kínzások ás gyilkosságok történnek Ukrajnában a sorozások alatt
Miközben a 45 éves Sebestyén József, a súlyosan megvert, majd elhunyt kárpátaljai magyar férfi halálával kapcsolatban tagadja a kijevi kormányzat ...
Századvég: Továbbra is Orbán Viktort támogatják a legtöbben
Többen látnák szívesebben Orbán Viktort a kormányfői pozícióban a következő négy évben is, mint Magyar Pétert – ez derül ki ...
Válása után szinte minden a hatszázmilliós vagyonnal rendelkező Magyar Péternél maradt
Az már Varga Judit tavaly februárban közzétett vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a volt miniszternél mindössze a közös balatonhenyei ház maradt, a ...
Orbán Viktor: Ahol agyonvernek embereket a kényszersorozás miatt, az nem lehet az EU tagja!
„Az a magyar-ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, az egy közülünk, ezt komolyan kell venni” – fogalmazott ...
Az ukrán parancsnokság cáfol, szerintük természetes okból hunyt el Sebestyén József
Ukrán hivatalos közlés: Sebestyén József az ukrán fegyveres erőktől megszökött, majd stressz miatt került pszichiátriára, ahol tüdőembóliában elhunyt. A vizsgálatok ...
Európa már nem diktálja a nemzetközi politikát – Civilek Podcast Hegedűs Barbarával
Ott kell jelen lenni, ahol az emberek vannak – indokolja élénk közösségi médiaszerepléseit Hegedűs Barbara a Civilek Podcast adásában. A ...
Magyar Levente: Berendeltük az ukrán nagykövetet a magyar férfi agyonverése miatt
Ukrajnában megöltek egy magyar embert, csak mert nem akart részt venni a háborúban. Őszinte részvétünk a családnak, mellettük állunk – ...
Ifj. Lomnici Zoltán: Az ukrán propaganda vélhetően magyar médiumokkal is együttműködik
Kiadják a parancsot Kijevben, és magyarországi médiumok futószalagon gyártják a cikkeket… Az ukrán propaganda vélhetően magyar médiumokkal is együttműködik – ...
Elutasították Marine Le Pen kérelmét, a politikus nem indulhat a francia elnökválasztáson
Mindent megtesznek a hatóságok, hogy ellehetetlenítsék a legesélyesebb jelölt indulását. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében elutasította Marine Le ...









