A pontatlan, hanyag írás, beszéd óráról órára, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra termi a nyelvi gizgazt. A mindennapi kommunikációban és az erre nagy hatást gyakorló médiában is. Sorakoznak itt eltévedt szavak, túlzó, morbid, torz és mulatságos kifejezések egyaránt. Az utóbbi időszak is bővelkedett tehát gyomlálni való közlésekben.

Hála Istennek, semmi ok az ijedelemre a fenti cím miatt, mindössze arra utaltunk vele – szó szerinti idézetekkel –, hogy efféle, olykor bizony jócskán félreérthető fordulatok is sűrűn nehezítik ma a kommunikációt. Egymást éri a médiamunkások – másikra licitáló – szertelenségeinek sora; e hatásvadászat folyamán vannak, akik nem riadnak vissza a legképtelenebb, olykor dermesztő szövegezéstől sem.

A bombázó vízipaci

Amikor „kísértetiesen gyönyörű” nőről írnak, a morbid paradoxon mögött nyilván semmiféle riasztó szándék nincs. Inkább a sekélyes szókincs magyarázza, hogy a csoda szép hölgyet efféle, félrevivő fokhatározóval illeti a „fogalmazó”. Sajnos immár szokványos az ámulatot-bámulatot keltő női viseletet, lélegzetelállító megjelenést így illetni: a modell „meztelenruhában robbantotta be” a fesztivál szőnyegét, a fergeteges sikert arató produkcióra pedig így utalni: „tréfás dallal robbantotta fel a termet”. Rémítően szenzációhajhász, igénytelenül üres, és bizony lassan unalomba fulladó, elcsépelt megfogalmazások ezek.

Az alanyokkal és az olvasókkal szemben is ízléstelen, illetve cinikus nyelvi fordulat: „ledobta az atomot” az énekes házaspár, értsd: új dallal lepte meg a rajongókat. A kellemes meglepetés szerzése, a közönségnek váratlan ajándékul átnyújtott élmény – effélét kellett volna írni – és „az atom ledobása” csillagmérföldnyire van egymástól. Mert az efféle kegyetlen szófordulat a legkevésbé sem jópofa – vélhetően ennek szánták –, hanem kegyeletsértő azokkal szemben, akik ezt a csapást a történelemben elszenvedték. És bizonyára módfelett kellemetlen az alanyok számára is.

Valamivel enyhébb, de hasonló zagyvaság a következő – az egyik internetes oldalon talált – szöveg: a színésznő „ledobta a cukiságbombát”: ugyanis szépséges ikerlányaival vásárlás közben jelentkezett be egy közösségi oldalon.

Az egyik internetes oldalon közölt fotón egy behemót a hátára fordulva, mozdulatlanul fekszik a vízben. A sajtóhír szövegezője nyomban eloszlatja az esetleges olvasói aggodalmakat, jelezve, az afrikai patásnak semmi baja, sőt élvezi a délutáni pihenést… E címmel közlik a felvételt: „A víziló ledobta a cukiságbombát!” Ízlések és pofonok: e tényleg kedves lényről legelőször nem feltétlenül a „cukiság” jut azt ember eszébe. S hogy miként „dobott le cukiságbombát” egy nyugvó állapotban békésen pihenő vízimén, azt csak találgathatjuk.

A fenti példák is tanújelei annak, hogy az agresszív tartalmú szavak használata napjainkban szinte kötelező tartozéka a médianyelvnek. Íme, így zsúfolnak egyetlen mondatba két erőszakos kifejezést is: „Berúgta az ajtót” Magyarországon egy külföldi autóóriás – „új modellel támad”. Hogy egy jármű, amely maga is ajtóval van felszerelve, miképpen „rúgja be az ajtót”, azt elképzelni sem egyszerű. Mindenesetre ez a közlés képzavarosan önismétlő. És vajon miért éppen támad ez a gépkocsi? Ami érkezik, feltétlenül támad is? A magunk részéről békésnek gondoljuk ezt a jövetelt.

Időjárás. Kezdjük egy szintén kettős nyelvi agressziót tartalmazó mondattal: „Ekkor robban be a brutális tél Magyarországra, ez lesz a leghidegebb időszak az országban.” S jöjjön egy augusztus végén kelt példa is a média képtelen túlzásaira: „Kiadták az elsőfokú figyelmeztetést – már csak pár óra, és elszabadul a pokol”. Értsd: zivatarok következnek. – Nem tudni, miért változott meg a sajtósok viszonyulása az évszakokhoz, mi mindenesetre gyerekkorunkban örültünk a tél érkezésének… Mert lehetett például hóvárat építeni, meg szánkózni. A nyár múlását minden diák sajnálja, de attól az időszaktól legfeljebb azért tartottunk, mert hamarosan kezdődött az újabb tanév.

Nemcsak a tél, a nyárvég meg az autók, hanem a kínálatok is félelmetesek – legalábbis némely médiatermékben: „ijesztően jó ajánlat” – olvasom az egy oldalon. Alig várjuk!(?)

A mai média már a békegondolatról is az ostromot juttatja az olvasó eszébe: „A háború lezárását célozza a béketerv” – olvasom. Mennyivel megnyugtatóbb lenne mindnyájunknak, ha így írta volna: szolgálja.

Botrányos csillag

„Döbbenet, milyen élőlény jelent meg Szlovákiában, vérfagyasztó látványt rögzített a kamera”. Mekkorát túloz itt is a médiás! Tudniillik nem újraélesztett Tyrannosaurusról (zsarnokgyíkról) vagy mamutról, hanem egy eurázsiai hiúzról, azaz kutyaméretű vadmacskáról van szó. Minden gyerek látott már ilyet állatkertben. Csodás lény.

„A magyar királynő beteg gyerekeket gyógyítana, és a világ legjobb nője akar lenni” – olvassuk a hírt a világhálón, és bizony felkapjuk a fejünket: mert a legutolsó magyar királynő éppen 245 esztendeje adta vissza lelkét Teremtőjének. A Mária Teréziával és a korábbi magyar királynőnkkel, az 1382 és 1385 között uralkodott Máriával szembeni tiszteletlenség – és hatalmas anakronizmus – is az efféle mai megfogalmazás. Mennyivel szolidabb, pontosabb ez: A legújabb szépségverseny győztese beteg gyerekeket gyógyítana…” stb.

Az „isteni meggyleves” sem a legpontosabb kifejezés, sőt inkább deszakralizálóan bosszantó, amint ez is: „a reggeli szendvicsük valami földöntúli” (a szakrális és a köznapi találkozása nem túl szerencsés ezekben a szerkezetekben). A „mennyei őzpörkölt” szókapcsolattal találkozva pedig már nem is tudja hirtelen az ember, derüljön vagy sírjon. Mindenesetre aki ezt leírta, annak emlékezetéből aligha járt elő több nemzedék gyermekkorának meghatóan szép kis verses meséje: „Ápolgatja, dédelgeti, / friss szénával megeteti, / forrásvízzel megitatja, / mintha volna édesanyja” (Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje).

Özönvízként árad a médiából a sztár. E szó eredeti jelentése: ’kiemelkedő teljesítménye alapján, a tömegkommunikáció révén is igen népszerű személy, főképp színész, sportoló’ (a Tolcsvai Nagy Gábor-féle Idegen szavak szótárának meghatározása). A jelentésbővülés netovábbja, hogy e kifejezést olyan tartalmakra is használják, amelyek mérhetetlenül messze vannak a fenti meghatározástól. Egy amerikai tanuló „alaposan kiosztotta a tanárnőt, mert szerinte nem volt elég érdekes az óra”. Az erről készült videó nyomán a fiatalember „az internet sztárja lett”. Hasonló képtelenség „a Himnusz-botrány sztárja” megjelölés.

A karrier csimborasszója

A színésznő „focizó kisfia übercuki” – olvasom a neten. S miközben pötyögöm a gépbe ezt a klikkvadász médiamondatot, megszólal mögöttem Rostand lapjairól Cyrano de Bergerac, ifjabb Ábrányi Emil tolmácsolásában: „Mondhatta volna szebben, kis lovag…” Bizony, igazad van, kedves Cyrano, felelném neki, mert aligha illik egymáshoz egy német elöljárószó meg egy kicsinyítő képzős magyar melléknév.

Következzen néhány torz közlés. Aki ezeket leírta, az anyanyelv használatának elemi szabályaival sincs tisztában: „Megbízott a bejárónőjében, kétmillió forintnyi eurójába és ékszerébe fáj”; „Kompromittáló képet lőtt a Google autója, sokba fog fájni a pucérkodás”. Szabatosan: kétmillió forintnyi eurója és ékszere bánja; (kétmillió forintnyi eurója és ékszere tűnt el); sokba fog kerülni a pucérkodás.

Az egyik focista „külföldön így is folytatni tudta a karrierjét”, nevezetesen: „az osztrák hatodosztályban talált magának csapatot”.  – Ez aztán a siker csimborasszója! – kiálthatunk fel, némi mosoly kíséretében. A karrier a ’valamely életpályán való gyors érvényesülés’, a ranglétrán való előrejutás, a váratlanul jó vagy magas állásba emelkedés. Legyen bármennyire nívós egy bajnokság, a hatodosztályban való szereplés és a citált fogalom között lehet némi ellentmondás.

„Kiborul a szennyes”

„Alfonsine és anyja egy apácán keresztül tartja a kapcsolatot a császárpártiakkal”; „szeretnénk megmozdítani a falu lakosságát a hölgyeken keresztül, hogy jöjjenek el rendezvényeinkre”. Mivel az elsősorban hely- és időhatározó kifejezésére való keresztül névutónak kerülendő az elvont, eszközhatározói alkalmazása, szabatosan így hangozhatnak a megjelölt mondatrészletek: egy apáca révén (ő közvetít a két fél között, ő továbbítja az információt); a hölgyek segítségével.

Hasonlóan nevetséges példa: a politikus „ahelyett, hogy válaszolt volna, a szájából tölcsért formálva mondott valamit”. Így aztán kacsára emlékeztethetett… Talán inkább a kezéből. Nyilván ezt akarta írni az információ gyártója. Csak biztosan nem emlékezett régi a magyar slágerre: „Tölcsért csinálok a kezemből…”

Olvasom egy gyógyszer nevét, aztán rögtön ez következik: „… és a székrekedésnek szevasz”. E közlés persze mulatságosságában is pontosabb a következőknél: „Viszlát, őszi depresszió!”; „viszlát, hónaljszag!”; „viszlát, viszketés és kipirosodás!”; „viszlát, puffadás!”; „viszlát, székrekedés!”; „viszlát, hasmenés!”; „viszlát, bűz és csatornaszag!” Az utóbb sorolt példákban ugyanis ellentmondásba került a szó eredeti értelme (az ismételt találkozást óhajtó elköszönés) és a közölni szándékozott tartalom (a problémától való mentesülés reménye), és zavaros, kacagtató megnyilvánulások álltak elő e logikátlan jelentésbővülés következtében. Ám a „szevasz” köszönési forma utal a végleges búcsúzásra is.

A hangzó médiában – egyébként jó szándékú, értékfelmutató adásban – csíptük el ezt a mondatot: „Legutóbbi alkalommal, mikor próbáltuk kitalálni, melyik könyvről essen szó, melyet érdemes újraolvasni, és mikor elhangzott a Puszták népe, egyből azt mondtad, hogy ez »rock and roll«, és sokkal-sokkal jobb, mint gondolnátok.” Számos méltányló szöveg született már Illyés Gyula halhatatlan, önéletrajzi elemeket tartalmazó írói szociográfiájáról, de efféle megközelítésben még nem hallottuk dicsérni…

Végül, de nem utolsósorban: médiamondatok, egy-egy mondatos kommentárral:

–  „A versenyen szélcsend miatt a vitorlások csak poroszkáltak.” Mellettük pedig fogatok szelték a hullámokat.

–  „Itt az ideje kiborítani a szennyest.” A kiteregetés elmarad?

– „Egyre többször szédül meg, amint feláll? Az orvos elmondja, mit jelez!” Huncut, aki bármi „rosszra” gondol.

– „Megőrülnek a trágyáért ezen a környéken”. Reméljük, senki sem esett bele!

–  „Rá kell irányítani a figyelmet a kiskapukra, amelyeket be kell tömködni.” Rajta!

Arany Lajos