A The Economist egyik 2024 augusztusi címlapján újfent “Európa beteg emberének” nevezte Németországot, ahol a harmadik éve tartó recesszió, energiaár-robbanás és politikai instabilitás miatt február végén előrehozott parlamenti választást tartanak. Az eredmény borítékolható, az viszont nem, hogy a kampányidőszak politikusi ígéreteiből mennyit sikerül az új kormánynak megvalósítani? A német gazdaságnak és társadalomnak egy olyan reformra lenne szüksége, mint bő húsz éve, Gerhard Schröder kancellársága idején.

Ha Németország köhög, a tőle függő európai gazdaságok náthásak lesznek — a régi mondás ma is érvényes, ám a képnél maradva a német gazdaság nem köhög, hanem súlyos influenzában szenved, amitől a tőle függő európai nemzetgazdaságok ágynak estek. A tét nemcsak Németország számára óriási. Vizsgáljuk meg a gazdaság helyzetét és kilátásait!

A német gazdaságot előbb az újraegyesítéssel az ölbe hullott “hátsó udvar” szanálása, majd a közös valuta annyira elkényelmesítette, hogy az elmúlt negyven évben nem látunk az 1980-as évek direkt befecskendezéses motorjához hasonló innovációt.

Az olyan feltörekvő országok, mint Kína ráadásul a “későn érkezők előnyét” kihasználva “átugrották” a német ipar olyan kulcságazatainak szintjét, mint az autó- gép- és gépjárműgyártás. Hagyták, hogy a németek pihenjenek meglévő és cégfelvásárlásokkal gyarapított piaci részesedésük babérjain, miközben ők a benzines és dízeles autók helyett egyből az elektromos autókra, vagy a bankkártyás fizetés helyett a digitálisra fókuszáltak, ráadásul termékeikkel már nemcsak a harmadik piacokon jelennek meg, hanem a német konszernek “házi piacán” is.

A német gazdaságot és társadalmat még legalább két tényező hátráltatta a XXI. századra való felkészülésben, az európai projekt finanszírozása, valamint az ideológiavezérelt gazdaságirányítás.

A közös valuta egy olyan “hibás termék”, amely — eddig legalábbis — az északi országoknak kedvezett. A déli országok nem használták ki az euró legnagyobb előnyét, a nemzeti valutákhoz képest alacsonyabb kamatot, versenyképességük javítására és a nagy társadalmi ellátórendszerek reformjára. Persze az északiak sem sürgették ezeket a reformokat, ameddig a déliek pl. az athéni olimpiára német és francia cégektől vettek berendezéseket, vagy a status quo fenntartására kiszórt pénzből német és francia autókat. Legkésőbb az euró válságtól kezdve azonban egyre több pénzt kellett az északi országokból a déliekbe szivattyúzni, ráadásul a francia és olasz ipar elsorvadása miatt ez a másik két nagy tagország is a németek támogatására szorul.

Angela Merkel találóan jegyezte meg, hogy “Ha megbukik az euró, megbukik az EU is!” — ezért maradt magas a társasági és jövedelemadó, elvégre a németek pénze számos projekt finanszírozására kellett: Az euróról már írtam, de hasonlóan költségigényes ideológiaalapú projekt az energiaátállás, a migránsok ellátása, vagy az utóbbi években Ukrajna támogatása.

A sok ideológiaalapú projekt elszívta a pénzt a időközben legatyásodott német közlekedési, hírközlési, közigazgatási és védelmi infrastruktúra fejlesztésétől,

ami most úgy szakad a német politikai nyakába, mint a drezdai Karolina-híd tavaly az Elbába. A Karolina-hídhoz hasonlóból kb. 16,000 van, amelyeket vagy azonnal felújítanak, vagy lezárnak.

A német gazdaság három fő problémával küzd: Az első az energiaár-robbanás,

aminek az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek felrobbantása a fő oka. Amikor ugyanis bezárták az atomerőműveket, az alap erőművi teljesítményt 50 gázturbinás erőműnek kellett volna átvenni, amelyeket orosz gázzal és idővel zöld hidrogénnel üzemeltettek volna. Az olcsó vezetékes orosz gáz helyett most marad a drága amerikai LNG, ami kihúzta a német gazdaság lába alól a szőnyeget és a korábbinál sokkal kisebb nyereséget biztosít. A zöld hidrogénre való átállás ráadásul még nem kiforrott, az acélgyártás például annyira megdrágult, hogy a német cégek az autógyártókhoz hasonlóan 2035 után is legszívesebben a hagyományos technológiával dolgoznának tovább. Az energiát a CO2-adó sem teszi olcsóbbá, ráadásul a német energiaszolgáltatók az atomerőművek bezárásáért kapott kompenzációt javarészt külföldön fektetik be. A megújuló energiában gazdag északi partvidéktől a délnémet ipari övezetig pedig csak most építik az autópályákat, a lakossági tiltakozás miatt gyakran földalatti útvezetéssel, ami drágább és tovább is tart. Addig is maradnak a szénbányák, a cseh és lengyel ligniterőművekből, belga és francia atomerőművekből importált áram.

A német gazdaság második fő problémája az ideológiavezérelt gazdaságpolitika,

amelyet ráadásul az elmúlt három évben egy mesekönyv-íróra, Robert Habeck zöldpárti politikusra, bíztak. A németek az utóbbi húsz évben fényévnyire távolodtak el Ludwig Erhard gazdaságpolitikájától, aki a nemzetiszocialista tervutasításos hadigazdaságot ismét piacgazdasággá, méghozzá szociális piacgazdasággá alakította (vissza). A termelőerők szó szerinti felszabadítása példa nélküli gazdasági fellendülést, egyenesen egy gazdasági csodát (németül: Wirtschaftswunder) hozott. Kínában ezt a modellt másolták le, amit kínai karakterjegyekkel rendelkező szocialista piacgazdaságnak hívnak. A két modell ugyanarra az elvre épül: A versengő piacgazdaság lehető legszabadabb működése mellett a munkabérek a termelékenység szintjénél alacsonyabb tempóban emelkednek, ami miatt az előállított termékek iránt mérsékelt a belföldi kereslet, így azokat az exportpiacokon lehet értékesíteni. Ehhez járult az 1970-es évektől az olcsó atomenergia és az orosz földgáz.

Berlinben és Brüsszelben már régóta zajlik a piacgazdaság tervutasításos gazdasággá alakítása, ami az Elbától keletre egyszer már alkalmatlannak bizonyult a magasröptű ideológiai tervek gazdasági fedezetének előállítására.

Érthetetlen, hogy ennek a történelmi tapasztalatnak a birtokában miért rohan az EU ilyen öles léptekkel a vesztébe.

Ilyen önkényes ötlet a fosszilis energia kivezetése 2035 után, az egyéni (autós) közlekedés és az állati fehérje-fogyasztás visszaszorítása, vagy az árképzés befolyásolása mindenféle lefölözéssel (pl. CO2-adó), amit végül a fogyasztóknak kell a magasabb árakban és inflációban megfizetni.

Harmadik problémának pedig ott van a politikai sodródás és a poszt demokratikus társadalom,

amelyet már nem a megválasztott politikusok irányítanak, hanem a globalista elitek által dominált multi cégek, média konglomerátumok, NGO-k és nemzetközi szervezetek.

A poszt demokratikus állapotban kikapcsolták a demokrácia korrekciós mechanizmusait,

így hiába szavaznak a hollandok, németek, osztrákok és románok olyan pártokra és politikusokra, amelyek és akik érdemi alternatívát kínálnak a mainstream politikájával szemben, szivárványkoalíciókkal; nagykoalíciókkal; merényletekkel; betiltással és perbe fogással; a választás eredményének annulálásával, vagy Regime Change akciókkal akadályozzák meg, hogy az adott ország lakossága többségének megfelelő politika érvényesüljön. Igaz ez Németországra is, ahol jellemzően csak a választások előtt toloncolnak ki bűnelkövető és kiutasított migránsokat, gondolkoznak el az ukrajnai háború eszkalálásának és finanszírozásának értelmetlenségén, vagy a régóta esedékes reformokon.

Németországnak, pontosabban az arra hivatott politikai elitnek, legalább ezt a három fő problémát kéne megoldania. Erre ugyanazoknak a pártoknak kéne saját árnyékukon átugrani, amelyek idestova 20 éve irányítják különböző formációkban az országot. Gerhard Schröder Agenda 2010 programja az EU Lisszaboni stratégiájának nemzeti megfelelője volt és azt a célt szolgálta, hogy Németország az akkori spontán  globalizáció korszakában versenyképessé váljon. Ez akkor egy komoly fordulatot jelentett és legalább 10-15 éves lökést adott a német gazdaságnak, ami segített átvészelni az euró- és a COVID-válság gazdasági következményeit. A Merkel-évek alatt azonban nem hoztak hasonlóan bátor reformdöntést, így a február 23-i választás után felálló új berlini kormánynak kell(ene) a német gazdaságnak és társadalomnak egy olyan programot adni, amivel eredményesen áll át a globalizáció most kifutó spontán szakaszából az “irányított” deglobalizáció konfliktusokkal teli új korszakára.

Forrás: mozgasterblog.hu

Címlapkép: HírTV