Kiszivárgott: súlyos belső válságban a Tisza, Magyar Péter ezért kezdett kínos számháborúba

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Magyar-Péter-lehunyt-szem

Nincs elég embere a Tisza Pártnak, akit el tudna indítani a jövő évi választásokon, ezért lett fontos a pártelnöknek, hogy bizonygassa: többen voltak az október 23-i rendezvényén, mint a békemeneten.

A XXI. Század Intézet vezető elemzőjének információi szerint csak jövőre tudja megnevezni az ellenzéki párt, kiket indítana el a szavazók megnyeréséért, és a tervezett előválasztásból sem lesz semmi, mert nem tudnak kiállítani a választókerületekben elég megfelelő jelöltet.

Már érthető, miért próbálja egyre kínosabban bizonygatni Magyar Péter, hogy a Békemeneten szerinte kevesen voltak, ugyanis ezzel akarja elfedni a Tisza belső válságát: idén már nem tudja megnevezni a jelöltjeit, nincsen elég embere – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője a bejegyzésében elmondta:

„Október 15-én számoltam be arról, hogy az informátoraim szerint a 316 jelöltből (105 egyéni körzetben ígért 3-3 jelöltet + Magyar Péter a 12. kerületben indul) eddig csupán alig 30 jelöltje van meg Magyar Péternek, tehát szinte sehogy sem állnak a jelöltállítással.”

Emlékezetes, korábban szeptember 30-ra ígérte a jelöltek bemutatását, azonban el kellett halasztania, mert olyan kevés embert találtak.

Az elemző felidézte: a hozzá eljutott üzenetváltásban csupán „kólásdoboznak” nevezi Magyar Péter a jelölteket, mivel szerinte nincs is többre szüksége, úgysem fogja őket engedni megszólalni. Elég lesz, ha a nevüket és az arcukat adják a jelöltséghez, ennél többet érdemben nem kell csinálniuk.

Mindez egy igazán arrogáns és lenéző hozzáállás sokak szerint a pártban, ami miatt komoly ellenérzés is kialakult Magyar Péterrel szemben.

– Szintén beszámoltam róla, hogy miután a töredéke van meg csupán a jelölteknek, pedig korábban már szeptember 30-ra ígérte a bemutatásukat, Magyar Péter már elhatározta, hogy végül nem lesz semmilyen előválasztás a Tiszában. Örülnek, ha egyáltalán össze tudják szedni a 105 jelöltet. A hamis indok is megvan már: ismét a Fideszre fogják, miszerint félnek, hogy „feltörik” az előválasztási rendszerüket – mutatott rá Deák Dániel.

Mindezt most a Telex is megerősítette: a jelenlegi elképzelés szerint

csak az utolsó pillanatban, 2026 elején akarják bejelenteni a 106 egyéni jelölt nevét, és nem feltétlen mindenkit a pályázat segítségével választanának ki.

Magyar Péter tehát már a párton belül is elismerte, idén már nem tudják megnevezni a 106 egyéni jelöltet, emellett nem pályáztatni fogják ezeket az embereket, hanem egyszerűen kiválasztani, hiszen nem lesz meg a 3-3 jelölt minden körzetben, így nem lesz kik között lefolytatni az előválasztást.

– Mindez azt jelenti, hogy komoly belső válságtól szenved a Tisza, éppen ezért próbálja mindenféle manipulatív fotóval és álhírrel azt bizonygatni Magyar Péter, hogy többen voltak az ő rendezvényén, mint a Békemeneten, ezzel akarja elfedni ezeket a problémákat – összegzett Deák Dániel.

Magyar Nemzet

Borítókép: Magyar Péter
Forrás: YouTube

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004