Kilépés a tartalomba
Civilek.info
Civilek.info
  • BELFÖLD
  • KÜLFÖLD
  • CIVIL
  • VÉLEMÉNY
  • DIASZPÓRA
  • HITÉLET
  • SZÍNES
  • SPORT

Kitörölte a kölni dóm tornyait a német város balos vezetése

Szerző: czaba

2022. április 10.

SZÍNES

Köln logo

Húsz év után Köln város önkormányzata új logót mutatott be. Az indoklás: a város által megbízott kommunikációs ügynökség piackutatása szerint a régi „elavult”, „ódivatú”, „dagályos”, „ormótlan”, „érzelemmentes”. – olvasható Veczán Zoltán írásában a Mandineren.

Az új logótervezet ugyanakkor nagyon hasonlít a régihez: mindkettőnél egy kétfejű sas előterében lévő kölni címer, és a „Stadt Köln” felirat látható, utóbbinál kicsit újradizájnolva. Egy fontos különbség azért akad: az újból kihagyták a város világhírű dómját szimbolizáló tornyokat – adta hírül a Katolisch.de, a németországi római katolikus egyház honlapja.

A katolikus egyház korábban tiltakozott, a kölni esperes, Robert Kleine azt mondta, nem tudja, ki tanácsolta ezt a logócserét, de érdemes lenne megnézni, van-e bármi más olyan jellegzetessége a városnak, amiről ennyire azonnal Köln ugrik be az embereknek, mint a két legendás torony – noha sok kéttornyú templom létezik, de a logóban szereplőkről azonnal tudta mindenki, hogy Kölnről van szó.

kölni dóm

A Rajna bal partján magasodó, több mint 150 méteres tornyokkal ékesített gótikus székesegyház a világ harmadik legmagasabb temploma, az UNESCO világörökség listáján is szerepel, a világ egyik legjelentősebb keresztény műemléke, a világ egyik legnagyobb, 24 tonnás szabadon lebegő harangjával, háromszáz fős kórushellyel. Ráadásul római kori alapokra épült, s bár az akkori templomot az 500-as (!) évek elején lebontották, egyes elemek egészen a 6. századból megmaradtak, a jelenlegi templom közvetlen elődjét a 800-as évek közepén szentelték fel, s a rákövetkező korok lenyomatait is tisztán megőrizte az épületegyüttes.

Történelmi szerepe tehát egyértelmű, de ha csak a turisztikai vonzerő oldaláról nézzük a dolgot, ami egy városlogó esetében kiemelt fontosságú, akkor is nehezen indokolható ez eltüntetése.

Évente hatmillió látogató keresi fel, körülbelül annyi, mint a párizsi Eiffel-tornyot.

Érdekesség: Párizs 2019-ben bemutatott, sokat kritizált új logója sem tartalmazza az Eiffel-tornyot, ehelyett a város hagyományos, hajót ábrázoló címerére helyezi a hangsúlyt.

A teljes írást itt olvashatják el.

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004

Oszd meg!
  • Facebook
  • Twitter
  • Viber
  • Messenger
  • Whatsapp
  • Email
  • Print

BÉKEMENET

Folyami Polgárnaszád

LEGFRISSEBB HÍREK

Magyarországi forradalomról fantáziál Zelenszkij médiája

Egyre világosabb Magyar Péter szerepe a tiszás ügynökbotrányban

Osztie Zoltán a Civilek Podcastban: Nincs külön keresztény igazság, meg azon kívül való + VIDEÓ

Orbán Viktor: Nem csak a döntések előtt kell imádkozni + VIDEÓ

Civilek Podcast – Reményünk a csend békéje (vendég: Osztie Zoltán)

KIEMELT BLOGOK

Csizmadia László
Csizmadia László

Lánc, lánc, ördöglánc

Fricz Tamás
Fricz Tamás

Politikai oldalak a 21. században

ifj. Lomnici Zoltán

Alkotmányos puccskísérlet pártpolitikai köntösben – A Tisza autokratikus terveinek veszélyeiről

CÖF TV
CIVILEK PODCAST

PANTEON

ORSZÁGVESZTÉS – RABLÓPRIVATIZÁCIÓ

TÁMOGATÁS

Kérjük, támogassa a CÖF-CÖKA-t!

Kérjük, támogassa
a CÖF-CÖKA-t!

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

febr 28
február 28 @ 08:00 - május 9 @ 20:00

IV. Essentia Artis

ápr 5
április 5 @ 08:00 - április 6 @ 17:00

Húsvéti programok a szentendrei Skanzenben

ápr 7
11:00 - 13:00

Megemlékezés Osvát Ernőről

ápr 9
11:00 - 13:00

A Nemzeti Sírkertbe sorolt sírhelyeket jelölő okosparcellakövek és okostábla átadása

ápr 11
08:00 - 19:00

Kedvezményes programok a Budavári Palotanegyedben

Naptár megtekintése

CÖF HIMNUSZ

KATTINTS A TÖBBI OLDALUNKRA!

IMPRESSZUM

SZERZŐI JOGOK

ADATVÉDELEM

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

© Kövess minket 2022 Kft. - Minden jog fenntartva.

  • BELFÖLD
  • KÜLFÖLD
  • FOLYAMI POLGÁRNASZÁD
  • CIVIL
  • DIASZPÓRA
  • SZÍNES
  • VÉLEMÉNY
  • SPORT
  • HITÉLET
  • TÉNYELLENŐRZŐ
  • CIVILEK PODCAST
  • CIVIL AKADÉMIA
  • CIKKSOROZATOK
  • OLVASÓI LEVELEK
  • BÉKEMENET
  • NYELVMŰVELŐ
  • RECEPT NÉLKÜL
  • ÖT PERC TÖRTÉNELEM